Dtum
Login with Facebookk
1911 | Május

Kémkedési és árulási szenzáczió Francziarországban

A franczia köztársaságot határozottan üldözi a balszerencse. Az aránylagos anyagi jólét daczára annyi társadalmi és politikai baja van a harmadik köztársaságnak, hogy a külföldnek nagyon kevés oka lehet a franczia közállapotok irigylésére.

 

Katasztrófák, mindenféle elemi csapások, helyi forrongások, elkeseredett társadalmi és politikai torzsalkodások évről-évre mindjobban kiélesítik a helyzetet. A mikor valamelyik kormányról már-már az a vélelem, hogy megállja a helyét és orvosolni tudja a bajokat, akkor egy váratlan politikai szenzáczió megbuktatja.

 

Most legutóbb azonban más természetü – mint mondani szokás: kellemetlen szenzáczió jutott köztudomásra. Rájöttek ugyanis arra, hogy egy Rouet René nevü külügyminiszteri alkalmazott a német-orosz legutóbb potsdami egyezmény némely titkos aktáját ellopta. Az egyezmény szövege ugyanis – habár csak főbb pontozataiban – megjelent egy angol lapban.

 

Érthető feltünést keltett a közlemény, annál is inkább, mert Anglia és Törökország betekinthettek az orosz-német titkos megállapodás kulisszái mögé.

 

Persze: megindult rögtön a nyomozás és megállapították, hogy a aktatolvaj Rouet René külügyminiszteri alkalmazott volt és az a körülmény, hogy Rouet hozzáférhetett a titkos aktához, rendkívül kellemetlen fényt vetett a franczia külügyministerium hanyag belső ügykezelésére.

 

Kiderítette a vizsgálat azt is, hogy egy szervezett összeesküvő banda müködött, a melynek élén egy Maimon Bernát nevü nemzetközi kalandor állott, a ki egyéni ügyességénél fogva egy sereg ember bizalmát meg tudta nyerni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98