Dtum
Login with Facebookk
1911 | Május

Viharok, jégeső, hó, fagy

Április úgy látszik májusra is átnyúlik az idén.
Egy héttel ez előtt még viharok jártak az országban. A tolnamegyei Kölesden több házat összedöntött a valóságos árvizzé vált felhőszakadás. A sopronmegyei Monyorókeréken nagy zivatar dühöngött. A villám becsapott a község határában lévő kanászházba, a mely kigyuladt, de az eső eloltotta a tüzet. A zivatar után Osvald József kanászt összeégve találták a házban. A szerencsétlen ember még élt, de mindkét lába szénné volt égve. A segítségül hivott orvos már nem tudta megmenteni és Osvald egy órai kinos szenvedés után meghalt.

Csütörtökön és pénteken hatalmas zivatar vonult el Sopron fölött és néhány perczig mogyorónagyságú jég is esett. A felhőszakadás a vármegyében nagy kárt tett. Esterházy herczeg nagy vizimalmát az ár tönkretette, több kis molnár malma is megrongálódott.

Komáromcsép község határában nagy jégeső pusztított mely a fejlődésben levő növényzetet teljesen tönkretette. Biztosítva alig volt valami. 

Az utolsó napok még szomorúbb híreket hoznak. A május 22-iki hirek már fagyról adnak hírt a következőkben: 

Máramarosszigetről jelentik:
Három napos hideg, zivataros eső után az éjjel erős fagy volt. A veteményben a fagy nagy kárt okozott. A távoli havasokat fehér hóréteg borítja.

Bánból jelentik: Több napi esőzés után az éjjel erős dér volt, mely a gyümölcsben és vetésben kárt okozott.

Szászsebesről jelentik: A szászsebesi hegyekben az éjjel hó esett. A hőmérséklet Szászsebesen -2 fok celsius.

Dunaföldvárról jelentik: Itt az éjjel fagy volt, mely a veteményben, szőlőben és gyümölcsben tetemes kárt okozott.

A meterológiai középponti intézet jelentése szerint éjjeli fagy volt Aknaszlatinán, Rajeczfürdőn, Ógyallán, Nagytagyoson, Tátrafüreden és Árvaváralján, a hol havazott is. Dér volt Ungváron, Selmeczbányán, Aradon és Magyaróváron.
 
Alsókubinból jelentik: Ma éjjel itt nagy fagy volt, mely a kerti veteményben jelentékeny kárt tett. A gyümölcsfák teljesen tönkrementek. Ma délután nagy záporeső volt. 

Eperjesről táviratozzák: Sáros vármegyében ma reggelre nagy fagy volt. A kukoricza, burgonya, bab és tök egészen elfagyott. A kár jelentékeny.

Nagytapolcsányból táviratozzák: Az éjjel erős fagy volt, mely a kerti növényben nagy kárt okozott. 

A földmívelésügyi miniszterhez érkezett gazdasági tudósítói távirati jelentések szerint május 22-én az ország északnyugati, keleti és nyugati felében több helyen, különösen a mélyebben fekvő részekben kisebb-nagyobb mértékben dér, és a Felvidéken kisebb fagy volt. Leginkább károsodott a kerti vetemény, helyenként a szőlő és gyümölcsös: szórványosan pedig a tengeri és burgonyaféle. A Dunántúl egy részében a korai rozs, mely virágzik, állítólag szintén szenvedett kisebb kárt. 

A Felvidékről május 23-án több helyről érkezik nagyobb havazás híre.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Özönvízszerű esőzés után a Szentendrei úton A rákosi repülőverseny helyszínén
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98