Dtum
Login with Facebookk
1911 | November

Az olasz-török háború

A tripoliszi háborúból érkező legújabb hírek a törökök sikereiről szólnak. A napokban nagy volt az öröm Konstantinápolyban, hogy a törökök visszafoglalták Tripoliszt és Bengázit, s rengeteg veszteséget okoztak az olaszok.


A küzdelem rendkívül heves volt, s az olaszok igen jelentékeny veszteséget szenvedtek.
A mult heti siker nagyon felbátorította a törököket s a porta most már csak a szuverénitás alapján hajlandó Olaszországgal tárgyalásba bocsátkozni.

A törökök sikerei.

Az első távirat, a mely október 30-án érkezett Konstantinápolyból, nagy török győzelmet hirdetve azt jelentette, hogy a törökök visszafoglalták Tripoliszt és Bengázit. Ez a távirat így szólt:
A török és arab haderők rendkívül véres harczok után, a melyekben több ezer olaszt foglyul ejtettek, visszafoglalták Tripoliszt és Bengázit. Más hirek szerint a törökök diadalmas csaták után fölszólítták az olaszokat, hogy ezt a két várost üritsék ki. Egy Máltában föladott és olasz forrásból eredő távirat szerint az olaszok Tripolisztól délre döntő vereséget szenvedtek. Az olasz csapatok visszavonultak és mindaddig nem kezdenek újabb akcziót, a míg nem kapnak jelentékeny erősítéseket.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A Balkán térképe Szaloniki tengeri erődje
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98