Manapság ugyancsak ritka eseményszámba megy az, hogy egy uralkodó – a mint mondani szokták – elkeveredjék az alattvalói között. Az uralkodók rendszerint annyira visszavonulnak az alattvalói társaságából, hogy legfeljebb sétakocsikázás, ünnepség, valamely intézmény megnyitása és hasonló alkalmakkor lehet látni őket.

A sokféle czeremónia, etikett, mint valami magas fal veszi körül az uralkodókat, a kik ugyszólván egy egészen külön életet élnek, a mely a mi életünktől, szokásainktól messze elüt. Ez hozza magával, hogy az uralkodók magánéletét rendszerint valami misztikus homály fedi, a róluk szárnyra kelt mondások, adomák, vig és szomoru események mindig valami különlegesség ingerével hatnak.

Péter szerb királyról azonban mindenki tudja, hogy boldog, ha az alattvalói társaságában megfordulhat. Szereti és keresi is az erre szolgáló alkalmat, mert utóvégre ő is szerb, tehát vérből való vér, ismeri alattvalóit, velük érez, daczára annak, hogy egy politikai pártnak Péter király nem tetszik. Péter király, hacsak teheti, elmegy gyülésekre, a hol lehet maga elnököl, minden fontosabb esemény és mozzanat iránt személyesen érdeklődik.

Két képünk igazolja a fenti körülményeket. Az egyiken azt látjuk, hogy a szerb király a fürdővendégeit tiszteli meg látogatásával, a másik azt mutatja, hogy a szerb király igen jól érezte magát a szerb gazdák gyülésén. Mindkét helyen a szerb közönség igen nagy óváczióban részesítette Péter királyt.