Dtum
Login with Facebookk
1911 | Szeptember

Tétlenség


Hetek és hónapok múlnak, de a képviselőházban az állapot nem változik.
Mi a kormánynak is elhiszszük, hogy rendíthetetlen erővel állja, az ellenzéknek is elhiszszük, hogy rendíthetetlen erővel birja a harczot. Azt is elhiszszük, hogy se az egyik, se a másik nem kiván változtatni az eddigi taktikáján.

 

 

De nem hiszszük azt, hogy az ország hajlandó lenne a törvényhozó munkának ezt a módját a parlament hivatásának elfogadni és az állandósításába belényugodni. A nemzet nem állandó harczot és állandó taktikát, hanem munkát és eredményt követel. És ha akár a kormány, akár az ellenzék azt állítja, hogy nincs senki és semmi, a ki vagy a mi sürgetné, nyilvánvaló, hogy mind a kettő téved. Mert az urak nem a maguk munkáját végzik vagy mulasztják, hanem a nemzetét. És erről nem szabad megfeledkezni.

 

Ki az igazi oka a parlament tétlenségének, illetve munkaképtelenségének: a kormány-e az ő katonai javaslataival vagy pedig az ellenállás, a mely e javaslatokat elfogadni semmiképpen se hajlandó, nem a mi tisztünk, hogy ebben a kérdésben birák legyünk. De igenis tiszte és kötelessége a parlamentnek, hogy saját magát újból munkaképessé, hasznossá és hivatása teljesítésére alkalmatossá tegye.

 

 

Tehát se a kormánynak, se az ellenzéknek nem az a föladata, hogy megmutassa, mennyire állhatatos tud lenni a meddő szemben állásban, hanem itt is, ott is az a kötelesség, hogy az eredményes munka útja megtaláltassék. Meg kell keresni és meg kell találni a kibontakozás föltételét, a mely nem lehet más, mint minden jogos érdek elismerése és kielégítése. A hadseregé is, a nemzeté is.

 

 

Mert ezek az érdekek természet szerint egymással ellentétben nem állanak és az a meggyőződésünk, hogy ugyanannyi erővel, a mennyi a harczot fűti, meg lehet találni azokat a föltételeket is, a melyek az érdekek összhangját megteremthetik. A k ezt a munkát elvégzi, a nemzet személyében azé lesz a diadal.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98