Dtum
Login with Facebookk
1912 | December

A kamatláb egyelőre marad

Ma ismét kritikus nap volt, amennyiben szintén bizonyosra vették a pénzügyi körökben, hogy ma felemelik a kamatlábat Londonban, esetleg másutt is. A pénzvilág kellemesen csalódott, mert a mai nap elmult, anélkül, hogy bárhol felemelték volna a kamatlábat, minélfogva most már bizonyos, hogy ebben az esztendőben nem fogják többé hivatalosan megdrágitani a pénzt; a jövő év pedig, ha hasonló lesz a többiekhez, talán meghozza a várva-várt enyhülést a pénzpiacon.

Az Osztrák és Magyar Bank főtanácsa ma tartott ülésében nem emelte fel a kamatlábat és kijelentette, hogy igyekezni fog az év hátralévő napjaiban beérni az eddigi kamatlábbal, amit megtehet annál inkább, mert ebben az esztendőben már csak kevés üzletnap lesz.

Pedig a mi pénzpiacunk helyzete ugyancsak vigasztalan és a külföldi váltók folytonos drágulása egyáltalán nem biztató; hisz a német ércváltó ma is 5 fillérrel drágult 118.37 1/2 koronára és a londoni csekk is egy fillérrel emelkedett 24.20 koronára; egyedül a párisi deviza olcsóbbodott harmadfél fillérrel és 95.97 1/2 koronán zárult.

De elmult ma a rátaemelés veszedelme Londonban is és Berlinben is.
Londonban pedig az utóbbi napokban nagyon feszült a helyzet és a magánkamatláb 1/8 százalékkal drágább mint a ráta, vagyis 5 1/8 százalék. A piac nagy idénnyel lépett fel az angol bank iránt, amely azonban csak rövid lejáratu váltókat fogadott el. Több aranyszállitmány elküldését, így a Braziliába szántat is, elhalasztották és azonfelül bizonyosan nem akarták növelni az amugy is nagy nyugtalanságot a piacon.

Tiz-tizenkét nap mulva itt az uj esztendő és az évforduló alkalmával, mint a minap is megírtuk, rendesen enyhülés áll be a pénzpiacon és kivánatos, hogy az elkövetkező esztendőben is ugy legyen. 

Berlinben annyiban enyhült a baj, hogy a nagy bankok 8 3/4 százalékkal elegendő ultimó-pénzt bocsátanak a tőzsde rendelkezésére, mig a magánkamatláb változatlanul 6 százalék.

Párisban sem változott a helyzet, a magánkamatláb még mindig oly nagy, mint a ráta, vagyis 4 százalék; a francia bank állapota pedig valamivel gyöngült, mert arany- és ezüstkészlete valamivel kisebbedett.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98