Dtum
Login with Facebookk
1912 | December

A rendkivüli törvényjavaslatok

A kormány a november 30-iki ülésen terjesztette a képviselőház elé azokat a törvényjavaslatokat, a melyek esetleg mozgósítás vagy háború idején való rendkivüli intézkedésekről szólnak.
Kivételes intézkedések háború esetén.


Tizenkilencz szakaszból áll a javaslat, a mely kivételes hatalommal ruházta föl a minisztériumot a háború idejére, sőt ha szükséges, már a háború fenyegető okából elrendelt katonai előkészületek esetében is. A kivételes hatalom a háború befejezésével természetesen megszünik.

 

Ugyanakkor hatályon kívül kell helyezni a kivételes hatalom alapján tett intézkedéseket, ha hatályukat a minisztérium már előbb nem szüntette meg. A mennyiben a háború nem tör ki, a kivételes hatalom alapján tett intézkedéseket a katonai előkészületek megszünésével hatályon kívül kell helyezni.

Közigazgatási intézkedések.

A közigazgatási föladatok végrehajtására a törvényjavaslat 4.§-a értelmében a miniszterium kormánybiztosokat nevezett ki, a kik azonban csak magyar honosok lehetnek, a miniszteriumnak vannak alárendelve és működésük megkezdése előtt esküt tesznek.
Hivatásuk az is, hogy szükség esetén a közrend és közbiztonság fentartásáról gondoskodjanak és hogy azokat a rendes közigazgatási intézkedéseket is megtegyék, a melyek a hadviselés sikere érdekében szükségesek.

A gyülekezési jog korlátozása.
A törvényjavaslat 9. és 10. §-ának rendelkezései a következők:
A minisztérium oly törvényhatóság (megye, város) területén, a hol az állam biztonsága szempontjából szükséges.
1. új egyesületeknek vagy fiókegyesületeknek alakítását megtilthatja;
2. a már meglevő egyesületek vagy fiókegyesületek gyűlését ellenőrizheti, működését korlátozhatja vagy felfüggesztheti;
3 elrendelheti, hogy a kereskedelmi társaságok, vagy külön törvények alapján létesült társulatok, pénztárak stb. rendőrhatósági ellenőrzés alá vonassanak, ha az a gyanu merül föl, hogy működésük törvénybe, rendeletbe vagy alapszabályaikba ütközik, vagy államellenes irányzatot vesz. A gyanú beigazolása esetén gyűléseik betilthatók, vagy feloszlathatók, jogellenes határozataik végrehajtása pedig megtiltható.
Oly törvényhatóságokban, a hol az állam biztonsága érdekében szükséges, a miniszerium politikai jellegű népgyűlések, felvonulások, körmenetek stb. tartását megtilthatja és – a közigazgatási hatóságok gyűléseinek kivételével – egyéb gyűlések tartását hatóságilag engedélytől teheti függővé

A sajtó.
A 11. §. a sajtó ellenőrzéséről intézkedik és ezeket tartalmazza:
A miniszterium elrendelheti, hogy az időszaki lapoknak és más sajtótermékeknek a sajtóügyi közvádlóhoz benyújtandó sajtórendészeti köteles példányait a szétküldés előtt kell a legközelebbi kir. ügyészségnek, illetőleg rendőrhatóságoknak kézbesíteni és hogy a szétküldés, a mennyiben a kir. ügyészség vagy a rendőrhatóság korábban meg nem engedi, időszaki lapoknál csak a sajtórendészeti köteles példány kézbesítéstől számított három óra múlva, más sajtótermékeknél a kézbesítés napjától számított egy hét múlva veheti kezdetét. Ha a kir ügyészség vagy rendőrhatóság arról győződik meg, hogy valamely sajtótermékekkel oly bűncselekmény követették el, a mely a hadviselés érdekeit érinti, a sajtóterméknek szétküldését megtilthatja. Köteles azonban a kir. ügyészség vagy rendőrhatóság a tilalommal

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98