Dtum
Login with Facebookk
1912 | December

Politikus nők az ókorban


Tévedés volna azt hinni, hogy a nőknek az ó-görög korban ne lettek volna már politikai jogaik. A „polgárnő” czím illette meg Kis-Ázsiának, a szigeteknek és a tulajdonképpeni Görögország összes városainak nőit, a kik alapítványt és birtokokat önállóan kezelhettek. Sok helyütt egyházi funkcziót is elláttak. Csaknem valamennyi hivatalnoki állásra nőket is lehetett választani, noha erre ritkán volt eset. Kis-Ázsia és a szigetek valamennyi városában még a legnagyobb hivatalokat is nem ritkán nők töltötték be, sőt sokszor volt nő a tisztán katonai jellegű hivatalokban is, a melyek azonban természetesen csak adminisztratív jellegűek voltak.

 

Sziroszban, Taxoszban és Amorgoszban a hivatalnokok nagyobb része nőkből állott, a miből azt lehet következtetni, hogy Kis-Ázsiában a nőknek a férfiakkal való ez az egyenjogusága a görög hegemóniának Kis-Ázsiára való kiterjedésénél is régibb eredetű. Ázsiában és az Égei-tenger szigetein az összes ókori népek jelentős helyet biztosítottak a nőknek a társadalomban és ezt a régi jogállapotot fentartották akkor is, a mikor Görögország uralma alá kerültek. Herodótosz elmondja, hogy a rokonsági fokozatot a női ág szerint számították: a modern szocziológusok ezt matriarhátusnak hívják. A polgári jognak ez a rendelkezése Gortinus törvényeiben is szerepel és idővel a közjog rendelkezései közé is belekerült. A Krisztus előtti hatodik században Káriában ilyen módon a trón is a nők kezébe került és sokáig csaknem az összes hivatalok teendőit nők látták el.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98