Dtum
Login with Facebookk
1912 | December

A német tornarendszer alkonya

A német tornarendszer alkonya cimmel lapunk két hét előtti számában örvendetes hírként ujságoltuk, hogy a BTC, a német tornarendszer régi exponense, a német tornáról áttért a dán-svéd tornarendszerre. Ezzel a hírünkkel szemben egyik laptársunk legutóbbi számába "cáfolatot" közölt, a minek az érdemi része az, hogy a BTC "áttérése" nem mai keletű s hogy a dán-svéd tornarendszer átvétele mellett a német tornaszerek használatát nem ejti el az egyesület. Erre a cáfolatra rövid a válaszunk. A hír közlésével, illetőleg a tény konstatálásával dicsérettel akartunk adózni a BTC-nek a reform-törekvésért.

 

Nagyon sajnáljuk, hogy a BTC – amelynek hivatalos szószólója a lap – elhárítja magáról a dicséretet azzal, hogy ő igenis nem modern egyesület s ragaszkodik a régi módu tornázáshoz is. Bocsánat, hogy jót tételeztünk fel róla. Annak az igazolására, hogy a BTC "áttérése" nem mai keletű, azt hozza fel a "cáfolat", hogy Kmetykó János a BTC művezetője több izben huzamosabb időt töltött Dániában, a dán-svéd tornarendszer tanulmányozása céljából.

 

Eltekintve attól, hogy ez semmit sem bizonyít, erre csak azt a megjegyzést tesszük, hogy Kmetykó János, mint modern szellemű tornatanár – mi is tudjuk – tényleg sokat fáradozott azon, hogy a BTC-t megnyerje a dán-svéd tornának. De sokáig hiába küzdött. Már azon a ponton volt, hogy kabinet-kérdést csinál a dologból: ha a BTC nem tér át a modern tornára, ő megválik az egyesület művezetői állásától. Ez az érv hatott.

 

A BTC áttért a dán-svéd tornarendszerre, de hogy a kecske is jóllakjék és a káposzta is megmaradjon: a német szereket is megtartotta.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
BTC ló és korlát csapata Iszer Károly (BTC ) Weymann Alfréd, a BTC tagja Horváth István a BTC tagja
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98