Dtum
Login with Facebookk
1912 | Július

A néger törzsfőnök és a telefon

Egy impresszárió egy csapat afrikai bennszülöttet hozott mostanában Budapestre Szenegálból. Érdekes nézni, hogy ezek a feketebőrü emberek milyen nagy csodálkozással bámulnak meg mindent, a miről odahaza még fogalmuk sem volt: a villamos vasutat, a villamos lámpákat, a telefont meg más egyebet.

 

Történt a minap, hogy a törzsfőnökük a tolmácsuk utján beszédbe elegyedett néhány uriemberrel s gyermekies elragadtatással emlegette előttük, hogy milyen nagy meglepetést okozott neki meg a néger-csapatának a mindenféle nagyszerü találmány látása. Ilyesmiről még álmodni sem mertek volna odahaza.

 

Különösen a telefon tetszett neki. Megkérte azután a néger törzsfőnök tolmácsa utján az egyik urat, hogy magyarázza meg neki: miképpen van összeállítva a telefon ? Az az ur, a kihez kérdését intézte a tolmács, hozzá is fogott a magyarázathoz, de egyszerre megakadt és odafordult mellette álló barátaihoz és zavartan mondotta nekik: „Ugyan, magyarázzátok már meg ennek a vadembernek a telefon szerkezetét.”


Barátai szintén zavartan kezdték dörzsölni a homlokukat és hamarosan kiderült, hogy ők sem tudnak többet a telefonról, csak annyit, hogy miképpen kell felhivni csengetéssel a központot és miképpen kell belebeszélni és hallgatni a kagyló segitségével a szavakat. Szóval, ők sem tudtak többet, mint maga az afrikai benszülött. Zavarukban sietve távoztak el ezután, nehogy még a villamos vasut, meg más találmány szerkezetéről is felvilágositást kérjen tőlük szenegáli néger törzsfőnök.

 

Ez az érdekes eset jellemzően mutatja, hogy ha egy kicsit megvizsgáztatnók magunkat, valósággal megrémülnénk a legszükségesebb ismeretekben való nagy szegénységünktől. Nagy szükség van tehát az olyan munkára, mely népszerü, mindenkitől könnyen megérthető, élvezetes modorban vezet be bennünket a tudásnak és az ismereteknek mindenféle ágába. Ilyen nagyszerü mü lesz a huszonötkötetes Tolnai Világlexikona, melynek első kötete már ez év deczemberében fog megjelenni.

 

Az érdekes és tanulságos szöveget ezer meg ezer illusztráczió fogja szemléltetővé tenni. Minden kötetben mintegy 640 oldal lesz s több mint 1200 illusztráczió, szines mümellékletek és térképek fogják disziteni.

 

Ennek, a maga nemében páratlan münek bolti ára 20 korona, de a Tolnai Világlapja előfizetői 3 koronáért kaphatják meg kedvezmény gyanánt ennek a gyönyörü nagy münek egy-egy kötetét. A tudásnak valóságos kincstára lesz a Tolnai Világlexikona.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98