Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
HIRDETÉS
Profitárhely.hu
1912 | Június

A MAC. nemzetközi versenye

A német résztvevők a döntők előtt elutaztak.
A MAC nemzetközi versenye ismét oly hosszura nyulott, hogy a versenyben résztvett külföldiek a döntő küzdelmek előtt kénytelenek voltak elutazni. Ennek köszönhette – egyébként kiváló játéka mellett – Zsigmondy, Budapest bajnokságában aratott győzelmét.

 

Az előségre Janusnak voltak jogos aspirációi. E miatt nem játszhatta le Sztzgernél (azelőtt Neresheimerné) sem Krohn Désy-vel az egyes hölgybajnokság döntőjét. Pedig e két kiváló német játékosnőnek a küzdelme a verseny egyik főérdekessége lett volna. Egyáltalán nem lehetett befejezni, továbbá vegyes páros handicapot sem s így jutott ebben a számban egy csomó walkover révén a Mészáros Cica-Machlup pár érdemtelen első dijhoz. Kétségtelen dolog, hogy a versenynek ilyen lassu tempóban való megrendezése sportszerütlen s könnyen azt a rosszakaratu látszatot keltheti, hogy ez az idegen versenyzők kiéheztetésére irányul, ami pedig távol áll a MAC. buzgó és minden tekintetben dicséretet érdemlő tennis vezetőségétől.

 

A hiba egyedül a játékosok indolenciájában keresendő, akik a közönségre nincsenek tekintettel s így több napon megesett, hogy a versenyre kifáradt közönség az előre hirdetettt mérkőzésekből semmit sem láthatott. Igy pedig nem lehet közönséget nevelni! De mindezeken felül kifogásoljuk a II. oszályu handicap versenyek nevezőinek eljárását, kik csak azért neveznek a versenyre, hogy igy az egész versenyt végigélvezhessék, ellenben a saját játszmáikat nem tartják kötelességüknek lejátszani. Ezt az abuzust is meg kell szüntetni!


A verseny keretei egyébként a régiek voltak. A versenyzők az idén is a MAC. és a Lawn-tennis klub tagjai közül kerültek ki a közönség pedig a résztvevők hozzátartozóiból. Nagyon szeretnénk már egyszer ezeket a szükkörü családias kereteket leomolni látni, mert ezuttal még mindig ugy tünik fel, ami talál nem is messze esik a valóságtól, hogy a magyar tennissport ott van bekerítve azon szürke ponyvával körülvett pár négyszögméternyi területen, ahol a MAC. ás utána ugyanazon résztvevőkkel a szövetség versenye rendeződik.


A verseny eredményekből két momentum érdemel kiemelést. Az egyik az, hogy a magyar férfi játékosok a külföldiekkel szemben, elég jól megállották a helyüket, a másik, hogy a hölgy-versenyekben a két német hölgyjátékos a Cséry-család prestizsét alaposan megrongálta: nem nyertek ugyanis egyetlen versenyt sem, ami még nem esett meg magyarországi versenyen. Nem számítható be győzelemnek a hölgy páros-versenyben Cséry Sárinak, Krohn Désyvel, a Cséry Ida – Sztzgerné elleni győzelme, mert itt a Cséry nővérek a kiváló német játékosnők mellett csak másodrangu szerepet vittek.


Férfi játékosaink közül legjobb formát Zsigmondy, Tihaméry (álnév) és Kehrling mutatott. Zsigmondy legyőzte Smidet és Kehrlinget. Kerhling legyőzte Smidet és Janust és Kummert, Tihaméry pedig Segnert és Kummert. Jól játszott még Baráth és Fittler.


A hölgyjátékosok közül a már említett Satzgerné és Krohn külföldieken kivül feltünést keltett Gonda Margit játéka. Elég szépet produkált Nyeviczkey Lili és igen jól játszott Iszák Dudika, aki az I. o. handicapot nyerte meg.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


HIRDETÉS
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Rövidek Rövidek
A napokban olvastuk a propagandaügyi miniszter beszédét, amelyben...
Közlekedési és világítási adó Közlekedési és világítási adó
A főváros most közlekedési és világitási adóval sujtja a bázeli...
Genf izgalmas lázas vasárnapja Genf izgalmas lázas vasárnapja
A szombati nagy ülés után Genfnek lázas vasárnapja volt. Kánya magyar...
Meggyilkoltak egy rendőrt Meggyilkoltak egy rendőrt
A vasárnapra virradó éjszaka háromnegyed három órakor az...
Találkozás hamupipőkével.- Révész Béla novellái Találkozás hamupipőkével.- Révész Béla novellái
A fiatal novellairó nemzedékből, azok közül, a kik az utolsó öt-hat...
Tetszhalál megállapitása Röntgen-sugarakkal Tetszhalál megállapitása Röntgen-sugarakkal
Valliant francia orvostanár egy új eljárást fedezett fel, amelynek...
A franczia festőművészek A franczia festőművészek
A franczia festőművészek szervezkedni akarnak abból a czélból, hogy...
A kisnemzetek politikája A kisnemzetek politikája
A Pester Lloyd vasárnapi száma „Erkölcsi osztályzat és...
Egységes záróra az egész országban Egységes záróra az egész országban
A belügyminiszter a háború esetére szóló kivételes intézkedésekről...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98