Dtum
Login with Facebookk
1913 | December

Leleplezések

A titok földerítését a Matin czímü párisi lap kezdette meg, a mely néhány nap előtt egyszerre nyilvánosságra hozta a balkáni szövetségek szerződésének egész szövetségét és kiegészítették a leleplezést az angol lapok, a melyek viszont a balkáni szövetség megalakulásának körülményeit és egész történetét ismertették.


Napfényre került okmányok senki se érdekelhetnek jobban, mint minket, mert ezekből az aktákból teljes hitelességgel nem kisebb dolog derül ki, mint az, hogy a balkáni szövetséget, a melyet már 1905-ben megkötöttek Oroszország ütötte nyélbe és pedig eredetileg nem is Törökország, hanem Ausztria-Magyarország és Románia ellen. – Oroszország kötelezte magát, hogy mennyiben a szövetségesek akár a monarchiával, akár Romániával háboruba keverednének, őket ebben a háborúban támogatni fogja. Mikor aztán a szövetségesek Törökország új titkos szerződésben biztosította őket, hogy abban a pillanatban, a mint Románia ellenünk föllépne vagy a monarchia a szandzsák területét megszállaná, megtámadja Romániát és Ausztria-Magyarországot.


Hogy mi lett a balkáni háború vége: azt mindnyájan tudjuk. A szövetségesek összeverekedtek és Oroszország annyira cserben hagyta Bulgáriát, hogy még Romániát se állította meg hódító utjában.
Ime, most már tudjuk: mi volt az oka annak, hogy a mi hadseregünk csak őrt állt a határon és nem vonult be a szandzsákba. Abban a pillanatban kitört volna az európai háború.


Berchtold gróf külügyminiszternek mindenről tudomása volt, ismerte az összes titkos szerződéseket és ez a magyarázata annak is, hogy Romániával szemben se lépett föl tettleg Bulgária megvédelmezésére. Bulgáriának lakolnia kellett, a miért ellenünk szövetségbe állt és szabad utat kellett engedni a végzetnek, a melyet maga idézett magára.
Ez meg is történt.


Rettentő csalódása után a bolgár nép gyűlölettel fordult el Oroszországtól, az orosz-barát kormány megbukott, Ferdinánd király pedig Bécsbe sietett, hogy töredelmes vallomást téve a történtekről, magát és országát a monarchia védelme alá helyezte.


Erre jelentek meg a franczia lap leleplezései, épen akkor, mikor Ferdinánd Bécsbe érkezett. A szándék nyilvánvalóan az volt, hogy útját eredménytelenné tegye. Hogy Bécsben haraggal utasítsák el a bolgár királyt és ez – kénytelen legyen megint az orosz czár kegyeiért esengeni. Ez a fordulat megint nyeregbe emelte volna az orosz-barát bolgár politikusokat, a kiket ez a reménység is hevített, mikor – jó pénzért is a titkos aktákat a lapoknak eladták.


De a számítás nem vált be Bécsben már elébb is mindent tudtak és az a fölfogás jutott érvényre, hogy Bulgária már meglakolt a hibájáért és bőséges része volt az okulásban is. Megbocsátással fogadták Bolgár Ferdinándot és Bulgária immár végleg kivált abból a lánczból, a melyet Oroszország kovácsolt rengeteg munkával, pénzzel és – hitegetéssel, hogy vele minket körülzárjon. Kegyetlen terv volt, de – nem sikerült.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98