Dtum
Login with Facebookk
1913 | Február

Poincaré Raymondné

Poincaré, az uj francia köztársasági elnök, mint hírlik, rendkívül boldog családi életet él és felesége minden tekintetben alkalmas életpárja, aki az uj méltóságba csakhamar belefogja magát találni.

 

Az eddigi köztársasági elnöknéket a francia nép ugyanis nem tudta megkedvelni, mert az elnöknék vagy nagyon idősek voltak már, vagy pedig semmikép sem illeszkedtek bele abba a milliöbe, amelyet számukra a véletlen kijelölt.

 

Az elnök feleségének ugyanis épp ugy, mint a férjnek : reprezentálni kell. Sokféle társadalmi kötelezettségeket, terheket ró az elnökség annak viselőjére. E kötelezettségek alól, ha csak nem akar nevetségessé válni, ki nem bujhatnak, azokat vállalni kell, akár ízlenek, akár nem.

 

Fallieres nejéről mindenki tudta, hogy irtózott, félt a reprezentálástól. Ellenben Poincaré elnök neje koránál, műveltségénél, temperamentumánál és szépségénél fogva épp arra született, hogy férje mellett az elnökné összes társadalmi és ceremóniás kötelezettségeit ügyesen, hozzáértőleg teljesítse.

 

Az uj elnökné, a kit olvasóinknak bemutatunk, olasz származásu. Ez utóbbi körülmény rokonszenvet vált ki az olaszok között. Poincaré és felesége az elyséei palotába már beköltöztek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98