Dtum
Login with Facebookk
1913 | Február

A peches csehek

A „peches” csehek. Európa jéghockey bajnokságában nincsen tulságosan nagy szerencséjük a cseheknek. A mult évben, a mikor erősebb volt a konkurrencia mint az idén, eljutott a döntőig, a melyet a Berliner Schlittschuh Clubbal kellett volna megvívnia Prágában.

 

A berlinieknek azonban legkisebb gondjuk is nagyobb volt annál, hogy lerójják kötelezettségüket és kiálljanak a csehekkel saját otthonukban. A bajnokság tehát befejezetlen maradt s még a mai napig nincsen eldöntve a sorsa. A mult héten Münchenben lefolyt 1913. évi bajnokság könnyű dolognak látszott Csehország részére. Meg is nyerte a cseh csapat minden mérkőzését, csak a belgákkal nem tudott boldogulni. 4:4 arányban eldöntetlen eredménnyel végzett velük s ez okozta a vesztét.

 

Belgiumban ugyanis szintén megnyerte a mérkőzéseit, de mert goalaránya jobb volt mint Csehországé, ő lett Európa 1913. évi jéghockey bajnoka. A csehek már most tünődnek rajta, hogy a jövőre milyen előre nem látható körülmények fogják elütni őket az oly nagyon óhajtott győzelemtől.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98