Dtum
Login with Facebookk
1913 | Július

A dróttalan erőátvitel

Az emberek milliói közül kevés embernek jut osztályrészül a hírnév, az olyan dicsőség, amely időtlen időig fenmarad, a legkésőbbi ivadékok örök emlékezetéül. A világtörténelem sok neve között majdan letörölhetetlen írással fog ragyogni Edison neve, akinek érdemeit, ha nem is kisebbíti, de versengő futással nyomon követi a Magyar Föld egy szülöttje, Tesla Miklós. Ennek a zseniális föltalálónak a neve egy vonalban fog ragyogni Edison nevével.

Tesla Miklós, ki egy ideig Edison munkatársa volt s később önállóan vezette laboratotiumát, nemcsak az elektromosság terén, hanem a technika minden megnyilatkozásában alkotott maradandót, s még ellenfelei is elismerik az Edison zsenialitásához méltó egyéniségének nagyságát. Teslát a sovinizmus szereti magyarnak hirdetni. Ebben sajnos csak a területbeli meghatározás az igaz.

Tesla egy kis szerémmegyei faluban született, horvát nyelvű iskolában végezte az elemi és a középiskolának jó részét, s bár teljesen bírta a magyar nyelvet, s jogilag magyar kellene, hogy legyen, ő magát állandóan horvát nemzetbelinek vallja, s annak ellenére, hogy még ma is jól beszél magyarul ezen nyelven még magyar honfitársait sem szólja meg. Az amerikaiak nem szeretik Teslát, mert féltik tőle az ő Edisonukat.

Épen ugy mint a dróttalan telegráfia bármely anyagi összeköttetés nélkül, ugyszolván korlátlan távolságra képes jeleket továbbítani. Tesla ezen a módon, az elektromagnetikus hullámok segélyével energiát akar továbbítani tetszőleges mennyiségben, tetszőleges távolságra. Teslának ez a terve nem ujdonság, erről már évek óta regél az amerikai sajtó és ezek révén az európai is.

Ujabban ismét megindulnak a hírek, lehet, hogy maga Tesla írja, vagy pedig szemfüles riporterek híradásai nyomán tudjuk, hogy a Tesla áram meg fog indulni. A leírásokból alig tűnik ki valami. Hogy mi módon történi az a hatalmas eredményű áramátvitel a levegőn át, hogy vezeték nélkül oda és annyi áramát irányíthatunk ahova és amennyit akarunk, alig sejtjük.

Hogy az így, a levegőn át küldött áram nem vész el, hanem mind a rendeltetési helyére jut nem magyarázzák meg, ellenben az Amerikából terjesztett fényképek révén eleget látunk arra, hogy elhigyjük, hogy itt egy korszakalkotó találmányról van szó, amely ha beválik, hivatva van a világ minden erőátvitelét uj alapokra fektetni.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
A dróttalan adatátvitel
Kántor Judit

A Tesla áramról annyit tudunk, hogy Teslanak sikerült az elektromos áramot olyan formába alakitani, hogy a legnegyabb feszültség mellet sem ártalmas többé az emberi testre, teljesen hatŕstalan marad minden megnyilatkozása. A Tesla ŕram olyan gyorsan változtatja az irányait, hogy nem marad idő észrevenni egyetlen egy irányt sem.

Ha az ember belép Tesla laboratoriumába, mindenekelőtt meglepi a fényjelenségek otyan tömege, amelyről egyészt azt sem tudja megállapitani, hogy honnan erednek, másrészt a fényhatás vakító fénye káprázatba ejti. Ahová csak néz, mindenütt körülveszik őt tüzgolyók és ezüstfényes lángok, anélkül hogy látná, hogy mi tartja a tüzgolyót a levegőben, hogy látná a fény forrását, vagy észrevenné, hogy a fény fogy vagy növekszik.

Ezek a tüzgolyók mozognak, repülnek, parancsszóra ugranak Tesla egyik kezéből a másikba a látogató arca előtt a vállára, a karjára, a kezére anélkül, hogy meleget, vagy elektromos áram ütést érezne. A kinyujtott tenyéren egy pillanat alatt megjelenik egy vakitó fehér tüzlabda, amely nem égeti a kezet, amely ép oly gyorsan tünik el, mint amilyen gyorsan támadt.

Egyetlen gondolatra is elsötétül a terem, amelyet csak időnkint szakit félbe egy-egy hatalmas csattanással kisülő rejtelmes villám csomó, majd egyenletes, enyhe, holdfényszerű fény ömlik szét a termen, ezt fehér vakító tüz váltja fel, amely szintén eltűnik, hogy helyet adjon a szivárvány minden színe szerint megalkotott fényhatásnak. A látogató áll és a bámulatától szólni sem tud, nemhogy szakszerü kérdéseket intézne a mesterhez.

Amilyen hallgatag a nyilvánosság előtt Tesla, olyan beszédes a laboratóriumában. A fiatalos külsejű, szimpatikus megjelenésű mester a neki kedves látogató előtt beszélni kezd terveiről, multjáról, jelenéről, jövőjéről:
- Életem minden munkájának koronája a találmányom amelynek segélyével az egész Egyesült Államok területén bárhova, bármennyi áramot tudok szolgáltatni vezeték nélkül. Építek egyetlen egy központot, amelyhez tartóznak a mellékállomások központjai. Ezek fogják megkapni a megrendelt árammennyiséget és ezek osztják szét annak, aki áramszükségletért a központhoz fordul.

Long-Islandon áll már egy 55 méter magas torony, amelyben hihetetlen erősségű és frekvenciáju áramtömegek összpontosulnak, s amelyből az én különleges szerkezetemmel, amelyet egy szóval bajosan is lehetne kifejezni, amelyet talán fokozott áramszétosztó névvel illethetnék, az áramot először tetszés szerinti erősségére fokozom azután pedig a rendelőknek szétosztom.


A torony áll, de még a gyakorlati céloknak nem szolgál. Tiz esztendeje dolgozom ezen a találmányon, amelyre az adta meg az impulzust, hogy tudtam, hogy a legerősebb áram irányváltozatai olyan gyorsak, hogy annak az emberi testre már semmi hatása sem lehet. Ha énnekem sikerül bármely áramerősséget ebbe az ily irányú hatástalanságba alakitani, akkor ez az áram olyan tulajdonságu lesz, amelyet ép ugy tudok a levegőn keresztül továbbitani, amint a Marconi-féle készülékkel továbbitják a dróttalan távirás jeleihez szükséges elektromos áramot.

De amig ezek az áramok erősség dolgában csak akkora értékűek, hogy a távirati jelek tűjét vagy betüzőjét hozzák mozgásba, hogy az a ráfeszitett papirszalagon karcolást vagy betűt üssön le, az én áramom a rendeltetési helyére érkezve azonnal átalakul olyan árammá, amilyennek a rendelő kívánta.

Mindezt a meggyőződés olyan hangján mondja el Tesla,hogy az, aki ezt hallja, s látja a körülötte lévő álomszerű fény jelenségeket, lehetetlen, hogy kételkedjék benne.

- Még mindig a kisérleteknél tartott, bár igen nagyszabásu gyakorlati eredményeket is tudott fölmutatni, de ezzel az életemnek talán utolsó alkotásával ugy akarok a nyilvánosság elé kerülni, hogy azon senki emberfia javitást, fejlesztést ne tudjon tenni. Ennek a találmánynak tökély-nek kell lenni, ennek minden porcikája Tesla névhez kell hogy füződjék, ez lesz az elektromosság alfája és omegája, a kezdete és vége. A tudományos jelentősége elvitázhatatlanul nagy. Sikerült az emberiségre oly rejtelmes, a véletlen kihatásaiban sokszor olyan brutálisan gonosz, vad, eddig némileg fékezhető elektromos áramot teljesen megszelidíteni.

Az elektromos áram ezentul épen ugy kezelhető, mint bármely olyan anyag, amely csak a használat pillanatában rombol vagy alkot. Mint például a dinamit vagy ennek legujabb formái, amelyek ma már még elő vigyázatlan kezelés mellett sem veszedelmesek, csakis kizárólag ott és akkor, ha az előirt alkalmazás minden föltételét teljesitettük.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A fokozott áramfejlesztő készülék, mikor az óriási feszültségü áram nagy távolságra irányitva elhagyja a készüléket A Tesla-féle fokozott áramszétosztó központi torony Long Islandon, New-York államban Tesla Miklós magyarországi születésü elektromérnök arcképe Tesla Miklós laboratoriumában. A zseniális feltaláló titokzatos eredetü elektromos gömbökkel játszik
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98