Dtum
Login with Facebookk
1911 | Február

Mi újság?

A halak mint a tifusz és a kolera terjesztői

A mostani járványos vilgban némi aktualitásuk van azoknak a régebben végzett kisérleteknek, a melyek kimutatták, hogy a tifusz- vagy kolerabaczillussal fertőzött vizben élő halak különféle szerveikben, elsősorban bélcsatornájukban megtarthatják a betegségokozó mikrobákat. A tökéletes megfőzés vagy sütés azonban teljesen elegendő a csirák megölésére.

Sokkal fontosabb aza kérdés, hogy az ilyen fertőzött halak megfertőzik-e a tiszta vizet, a melybe bevándorolnak? Ha ez igy van, mindjárt megmagyrázódnak azok a vizi uton keletkezett járványok, a melyek a vizfolyás ellenében terjednek.

A repülés és az idegek

Graham White, a hirneves angol aviatikus érdekes czikket irt egy londoni szaklapban, a melyben azt a meglepő kijelentést teszi, hogy a repülés tönkreteszi vagy legalább is elernyeszti az idegeket s az aviatikuskat végül is olyan állapotba juttatja, hogy teljesen képtelenné lesznek a repülésre.

Ez az idegállapot valami szorongó félelemben nyilvánul, a mely idővel annyira erőt vesz az aviatikus egész lelkén, hogy a gépet látni sem szereti, ha pedig fel kell rá ülnie, a megsemmisülés előérzetével ül rá.

White szerint ez az oka annak, hogy a repülés első héroszai lassanként mind bucsut mondanak az aviatikának s legfeljebb gép konstruálásával foglalkoznak, de a repülés dicsőségét és gyönyörét másoknak hagyják. Paulhan, Blériot, Farman, Rougler, Fournier, a két Wright és Sommer, mind elvonultak már s a világversenyeken csupa uj nevek szerepelnek.

Baczillusmentes bankjegyek

A washingtoni „National Bank of Spokanc” nemrégiben olyan bankjegyeket bocsátott ki, a melyek tökéletesen baczillusmentesek. A bank ötvenezer dollár értékű bankjegyet nyomatott, a melyeknek festékébe karbolsav van keverve. Igy a papirospénz tökéletesen meg van óva attól, hogy rajta a baczillusok csirái kifejlődjenek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Az ultimátum Az ultimátum
Az ultimátum a szarajevói merényletért a szerb kormányt és...
Peary és Cook Peary és Cook
Az északi sark felfedezése körül megindult elsőségi harcz hullámai...
Mi van az új magyar-osztrák kereskedelmi szerződésben? Mi van az új magyar-osztrák kereskedelmi szerződésben?
A Bécsből hazaérkezett Kállay földmívelésügyi miniszter ma délben...
A kannibálok szent növénye  2. A kannibálok szent növénye 2.
Ha mármost magyarázatát keressük a borodina használatának,...
Nagy szerencsétlenség egy erdélyi bányában Nagy szerencsétlenség egy erdélyi bányában
A petrozsényi bányakerülethez tartozó Petrilla község mellett fekvő...
George Grosz George Grosz
Meg kell ezt a nevet tanulni mindenkinek, aki az új művészet...
A magyar-ausztráliai teniszmérkőzés 3:3 arányban végződött A magyar-ausztráliai teniszmérkőzés 3:3 arányban végződött
Vasárnap délután a margitszigeti centercourton előkelő közönség gyűlt...
Nem nyaral Budapest Nem nyaral Budapest
Itt a kánikula! A budapesti utcák kiürültek, a kőrengeteg lakói pedig...
Színház
Mikor ezt a cikket írom, ifjabb Gaál Mózes drámája, Az idegen, már...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98