Dtum
Login with Facebookk
1913 | Március

Lukács nyilatkozik

Lukács László miniszterelnök az összes felmerülő tényekről és kombinációkról nyilatkozik is vasárnap a Pester Lloyd-ban. Hosszu volna itt regisztrálni ezt az intervju formájában burkolt nyilatkozatot, amelyben a miniszterelnök igyekszik az ország előtt igazolni a maga cselekedeteinek helyességét.

 

Pedig hát mi történt? Erőszakkal postamunkaszerűen keresztülhajszoltak néhány törvényjavaslatot és ezt akarja Lukács magyarázni. Hogy miért ment a királyhoz? Hát azért – mondja – Lukács – mert egy igen nehéz parlamenti ülésszak végén, a jól végzett munka után jelentést kell tenni a királynak. Semmiesetre sem azért ment, hogy a távozásáról beszéljen.


Andrássy Gyula gróf is válaszol a miniszterelnök és persze nevetve utasítja vissza azokat a vádakat, amelyek a pártabszolutizmusról szólnak. Természetes, hogy nevetve utasítja vissza. Mert érvekkel cáfolni ugysem tud.


Végül még mit mond a miniszterelnök. Azt, hogy szó sem lehet a távozásáról. Ő marad, marad egy évig, két évig, tíz évig, sőt harmincig, az idők végtelenségéig. Mi szivesen elhinnők a mi miniszterelnökünknek ezt is. Mi elhisszük neki, hogy a miniszterelnöki szék kedvéért mindenre kapható.

 

Elhisszük neki, hogy élete végéig miniszterelnök szeretne maradni. De az talán mégsem lesz lehetséges? Még akkor sem, ha ez a kitünően fegyelmezett munkapárt betegre is szavazta magát.
Mert történik még valami ebben az országban ugy is, ahogyan Lukács László nem akarja.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98