Dtum
Login with Facebookk
1913 | November

A stockholmi tennis világbajnokságok

Befejeződtek a világbajnokságért folyó, fedett pályán megtartott versenyek. Az eredetileg kitüzött terminusnál egy nappal előbb fejeződött be a verseny, amennyiben az utolsóelőtti napra csupán a döntő küzdelmek maradtak hátra, melyeket egy napon bonyolítottak le.

A férfi páros világbajnokságban erős küzdelem után a francia Decugis-Germot-pár győzött a német Bergmann és Kleinschrott ellen 7:5, 2:6, 7:9, 6:3, 6:1 arányban. Érdekes és izgalmas verseny volt, melyre hatalmas nézőközönség gyült össze. Az első gémet Decugis elveszti, Bergmann megnyeri a következőt, Germot a harmadikat.

Mikor a németek már 3:1 arányban vezettek, a franciák a magas labdákat kezdik forszirozni, ami sikerrel is járt, mert ily módon egymásután három gémet csináltak. A játék folyamán később a németek is frontba kerülnek, azonban 7:5 arányban a franciák javára dől el az első set.

A következő setben a franciák a labdák helyezésében némi visszaesést mutattak, ugy hogy ez 6:2 arányban a németek egyenlő erejűeknek mutatkoznak az ellenfelek, bár a németek némi előnyt szereztek, azonban a franciák belefekszenek és 4:4 arány mellett erős küzdelem folyik, melynek folyamán a két fél részéről Kleinschrott és Germot mutattak jobb játékot és csak erős küzdelem után 9:7 arányban dől el a set a németek javára.

Decugis hatalmas driverjeivel fokozza a tempót és egymásután nyeri a gémeket. E settet a franciák 6:3 arányban nyerik meg. Az ötödik, döntő setben a németek nagyon gyengék voltak és a franciák 6 gémje ellenében csak egyet tudtak csinálni.

A női egyes verseny döntőjében az angol Attschison 6:4, 6:2 arányban könnyű győzelemmel megszerezte az angolok egyetlen világbajnokságát.

Az utolsó napra maradt a férfi egyes és vegyes páros döntője. Az előbbiben a verhetetlen ausztráliai, Wilding 5:7, 6:3, 6:2, 6:1 arányban győzött, ámbár az első gém után a nagyszerű formát mutató Germot veszélyesnek látszott. E gém volt az egész verseny legszebb részlete.

Erős küzdelmet eredményezett a vegyes páros verseny, melynek döntőjében a francia Decugis-Fenwick és a svéd Setlerwall-Fick kerültek. A verseny két egyenlő erejű pár küzdelmét mutatta. Az első settet 7:5 arányban a franciák nyerik, azonban a másodikban Decugisnak minden erejére volt szüksége, hogy végül 12:10 arányban a settet és ezzel együtt a bajnokságot megnyerjék.

Ezzel az első fedett pálya világbajnokságok befejezést nyertek. A dijkiosztást maga a svéd király látta el, ki a győzteseknek remekszép tiszteletdíjakat juttatott.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
teniszező 1913 teniszező hölgy 1913
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98