Dtum
Login with Facebookk
1913 | Szeptember

Az amatőr kerékpár világbajnokságok

Berlin. Rettenetes meleggel süt a nap a Grünewaldi-stadion korcsoportjaira, mely megismerteti a világbajnokságok klasszikus küzdelmeinek mintegy 12.000 nézőjével a kerékpárosok keserveit, kik órákig rójják szakadatlanul a forró naptól teljesen védetlen pályán.

Gyönyörü idő kedvezett a szombat és vasárnap eldöntésre került versenyeknek. A stadion impozáns kerete megmutatta, hogy a már-már leáldozottnak mondott amatőr kerékpársport még elég életerővel rendelkezik és csupán egy ujabb alkalom kellett, hogy hiveit összegyűjtse.

Az immár huszadszor eldöntésre került világbajnokságok kitűnő eredményeikkel kétségkivül oda fognak vezetni, hogy az amatőr kerékpársportnak hívei oly számban növekednek, hogy immár nem kell félteni az ellenségétől – a professzionistáktól.

A világbajnokságok távja 1000 m. és 100 km. volt. Mindkét bajnokságot az angolok nyerték Balley, illetve Meredith révén. Utóbbi immár hetedszer nyerte meg a bajnokságot és ez alkalommal még saját rekordját is megjavította.

A magyarok az előkelő társaságban természetesen nem jutottak szóhoz. Képviselőink Vass és Havass voltak, kik az 1000 méteres távu világbajnokságon kívül még a külföldieknek fentartott 2000 méteres távon is indultak, ahol az előfutamokban szintén kiestek.

Sikeresen szerepeltek azonban a tandemversenyben, melynek döntőjébe mint legjobb második kerültek, ahol a német Schmidtchet-Bendschekék és Drescher-Rode párok mögött a harmadik helyt foglalták el. Az egyes versenyek a következő eredményeket hozták:

Világbajnokság 1000 m. 2-ik előfutam. 1. Belivier (francia) 1 p. 32 mp. Indultak még Kath, Möder, Klimpke (német) és Vass (magyar).

 

8-ik előfutam. 1. Kjeldson (dán) 1 p. 30,8 mp. Indultak még: Arnold, Pönichen, Dobbrak (német) és Havass (magyar).

 

Döntő: 1. Bailey (angol) 1. p. 52.3 mp. 2. Ryan (angol). 3. Rode (német). Ryan vezet Bailey előtt. A cél előtt 250 méterrel Rode szökni akar. Bailey a cél előtt 50 méterrel már vezet Rode előtt, kit Ryan a harmadik helyre utasít.


Világbajnokság 100 km. Meredith (angol) 1 óra 27 p. 58.8 mp. 2. 2080 méterrel Beyer (német), 3. 4320 méterrel Bleckenmohlen (hollandi).


Nemzetközi tandemverseny. 2000 m. Döntőfutam. 1. Schmidchen-Bendschek (német) 2 p. 42.4 mp. 2. Drescher-Rode (német), 3. Vass-Havass (magyar). A győztes pár az utolsó 200 métert 11.2 mp. alatt tették meg.


Nemzetközi előnyverseny. 3000 m. 1. Kaufmann (svájci) 30 m. e. 3 p. 56 mp. 2. Sesso (olasz) 70 m. e. 3. Burno (orosz) 90 m. e.


Országok közötti csapatverseny. 4000 m. 1. Németország (Adomat, Hansen, Hellwig, Máder, Schrefeld, Liebenow) 5 p. 13.2 mp. rekord! 2. Anglia (Bailey, Meridith, Ryan, Bancroft, Bartlett), 3. Oroszország (Müller testvérek, Burno, Schoenerstaed, Maurer),

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98