Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1913 | Szeptember

Megnyiltak a tornacsarnokok

Az iskolaidénynyel egy időben kezdődik a tornaidény is. Kicsinyeknél, nagyoknál, ifjaknál, felnőtteknél egyaránt. Az összes iskolákban hangosak már a tornatermek. A kis és nagy nebulók kicsapongó vigsággal játszi kedvvel szaladgálnak egyik tornaszerről a másikra.

Nehányan a mászópóznák tetejére igyekeznek, korláton, nyujtón, lovon ügyeskednek, bakot ugranak, létrákon másznak, csusznak: a nagyobbak kissé komolyabban, de jókedvű igyekezettel billenéseket, kelepeket próbálnak és egyéb ügyességi gyakorlatozással demonstrálják önkénytelenül a tornászás szeretetét. Pirulnak az arcok, duzzadnak a kicsi izmok, domborodnak a mellkasok – jó kedv – mindenfelé.

Hasonló kép alakult ki az egyesületek tornacsarnokaiban. Gyülekeznek már mindenfelé a férfi- és nőtornászok. Nehezen megy még a munka. Az izmok kissé megpuhultak, a test mintha nehezebbé vált volna. Nem baj. Két-három rendszeres tornászás helyrehoz ismét mindent, mozgékonyságot, erőt, kitartást.

Az egyesületekben most folynak a tanácskozások is. Tulajdonképp milyen rendszer szerint is tornászszanak? Német, svéd, dán? Legjobb után azok az egyesületek fognak haladni, amelyekben a svéd rendszert veszik alapul, de beleszövik a német rendszert is és beleolvasztják az együttes fabot és buzogánygyakorlatokat is.

A Budapesti Torna-Club folyó hó 15-én kezdi meg rendszeres tornázását egészen ezen szellem, illetve módszer szerint. Körülbelül 40-45 percig fog tartani minden tornanapon a svéd-dán alapon nyugvó tornázás, fűszerezve együttes ütemszerű fabot-, buzogány- és szer nélkül szabad gyakorlatokkal, melyek zenére is végezhetők lesznek és azután 15-20 percig lesz szertornázás, utána rövid levezető mozgás.

A BTC tornaórái a modern kialakulás képét fogják mutatni s mindenesetre tanulságosak is lesznek. A tornaórák hétfőn, szerdán és pénteken tartatnak este 7 órától 9-ig. Vendégeket mindenkor szivesen fogadnak.

A női tornaórák is épp ilyenek lesznek a BTC-ben, de kevesebb szertornázással.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Tornatanító Tornatanítás a szabadban
HIRDETÉS
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Rövidek Rövidek
Szombaton este kilenc óra után az őrszemes rendőr észrevette, hogy az...
 A „fokhagyma-kúrák A „fokhagyma-kúrák"
A fokhagyma-kúrák valóban kedvező hatásúak az érelmeszesedésnek...
Apa és fia Apa és fia
Változnak az idők. Nem csoda tehát, ha a közmondások tanulságait...
Magyar tornászok sikere Velencében Magyar tornászok sikere Velencében
A csütörtök óta tartó nemzetközi tornászverseny, amelyen a legjobb...
Németország helyzete kétségbeejtő! – írja a Berliner Tagblatt Németország helyzete kétségbeejtő! – írja a Berliner...
A Berliner Tagblatt vasárnapi vezércikkében félremagyarázhatatlanul...
Alagút a Calais-i csatorna alatt Alagút a Calais-i csatorna alatt
Az a közeledés, mely újabb időben a politikai téren Angolország és...
Elsülyedt hajók felkutatása Elsülyedt hajók felkutatása
Magában véve az a körülmény, hogy egy hajó elsülyed, eléggé tragikus....
Franczia lőszergyárak pusztulása Franczia lőszergyárak pusztulása
Francziaországban, a La Courneuve közelében lévő Doubie Courenne...
Zavargások Marokkóban Zavargások Marokkóban
Kevésbé mult, hogy néhány év előtt Marokkó miatt két nagyhatalom a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98