Dtum
Login with Facebookk
1913 | Szeptember

A repülés ujabb szenzációi

Csudás találmánynyal lepte meg a zseniális Bleriot a világot. Hosszu kisérletezés után ugyanis egy olyan stabilizátor (egyensulyozó) szerkezetet talált ki, amely lehetővé teszi, hogy a repülőgép mindig egyensulyban maradjon a levegőben, még akkor is, ha teljesen elfordul. A szerkezetet Pégoud, a merész francia aviatikus próbálta ki, aki több száz méternyi magasságban átfordította a gépet és fejjel lefelé repült le elállított motorral, majd ujból visszabillentette a gépet a rendes állásba.

A második szenzációs aviatikai hír, hogy Friedrich német pilota dr. Elias társaságában szerencsésen átrepült Berlinből Párisba. Az érkező pilotát francia kollégái ép oly zajos ovációkkal fogadták, mint amennyire örvendtek annakidején a berliniek a francia pilota érkezésének. Friedrich pilotát a franciák fejedelmileg megvendégelték, majd a tiszteletére néhány repülést mutattak be, mire Friedrich is több izben felszállott Páris határában.

Eltávozásakor a francia piloták megigérték, hogy valamelyikük visszaadja a légi vizitet – Berlinben. Ugyancsak figyelemre méltó eredmény a Berlin körüli német repülőverseny, amelyben tizenhét német aviatikus sikerrel startolt, valamennyien baj nélkül repültek és eljutottak a célhoz, de a verseny feltételeinek csak Baierlein, müncheni aviatikus felelt meg, akit a százkét kilométeres körtura győztesének jelentettek ki. A verseny sikere nagy örömet keltett a jelen volt közönség körében. A merész és szerencsés aviatikusok arcképeit olvasóinknak bemutatjuk.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Balerlein aviatikus és gépésze Friedrich pilóta startolása Pégoud, a merész francia aviatikus
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98