Dtum
Login with Facebookk
1914 | Április

Cambridge szenzációs győzelme

Mióta a híres Oxford-Cambridge-i evezős versenyeket behozták, nem volt még arra példa, hogy Cambridge oly fölénynyel és biztosan verte volna nagy riválisát. A mult szombaton hetvenegyedszer találkozott a két egyetemi csapat. Az előzőleg kiszivárgó hírek alapján Cambirdge volt a favorit, ámbár az oxfordi csapat az utóbbi időben oly változáson ment keresztül, hogy mindenki nagyon is nehéznek vélte Cambridge feladatát.

Ennek dacára Oxford nem mutatta azt a formát, amit tőle vártak, mert az első csapás után tehetetlennek mutatkozott a magát meg sem erőltető Cambridge ellen. Cambridge az egész 7 km. távon a legtökéletesebb összmunkával és nyugalommal dolgozott és stroke-juknak, É. Towernek egyáltalában nem volt szüksége arra, hogy spurtoljon s mégis négy és fél hoszszal előzte meg a célban Oxfordot, amelynek nyolcas tagjain nagyon meglátszott a hosszu táv és folytonosan megujuló spurtok nyoma.

A verseny maga nem sok érdekeset nyujtott. Start után Cambridge az első percben 38 csapást tesz Oxford 40 csapása ellenére és csakhamar fél hoszszal vezet. Hammersmith Bridgenél már 2 hoszszal van elől, dacára annak, hogy előbb 30, majd 28 csapást tesznek egy perc alatt. Barnes Bridgenél Oxford spurtolni próbál, de hiába, a hátrányt nem képes csökkenteni.

Végül is Cambridge négy és fél hoszszal győz. Idő 20 p. 52 mp., ami tekintve, hogy Cambridge egyáltalában nem volt megszorítva, igen szép eredmény. Az eddig levezetett 71 verseny közül Oxford 39, Cambridge pedig 31 versenyt nyert. Cambridge ez idén nyert 1908 óta először, amikor a híres D. C. Stewart strokeolta a nyolcast.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98