Dtum
Login with Facebookk
1914 | Augusztus

Halász Gyula tábori leveleiből

A Nyugat írói közül Halász Gyula mint hadnagy szolgál és harcol Aüllenberg seregében, Kertész István vadász, Karinthy Frigyes gyalogos ugyancsak Galiciában, Balázs Béla pedig önkéntesnek vonult be s most közhonvéd a szabadkai 54. menetzászlóaljban. Halász Gyula barátunknak édesapjához, Halász Imréhez írt tábori levelezőlapjaiból itt közüljük a következőket:

Galiczia, aug. 25. kedd.

Ma délben alarmmal indultunk tovább két napi szünetelés után.

Oroszország, aug. 26. szerda.

Tegnap este már rajvonalba mentünk át két kilométerre a határtól. Az ellenség azonban eltünt szemünk elől. Hatalmas látvány volt a felvonulás ideális csatatéren. Éjjel egy óráig meneteltünk a csillagos éjszaka misztikus homályában, már orosz földön. "Útlevél nélkül" léptük át a határt 10 óra 30 perckor este. Ma hajnal óta úton vagyunk beljebb és beljebb az országban. Forrón tűz a nap.

Oroszország, aug. 29. szombat reggel.

Három nagy csatánk volt (26, 27, és 28-án) sok a sebesült, de nekem még semmi bajom. A háború minden borzalma vesz körül. Kár, hogy nem szabad leírnom. Rémület, szenvedés, nélkülözés, égő falvak. De tagadhatatlanul roppant érdekes, izgalmas.

Oroszország, szeptember 2-án.

Öt döbbenetes nap után (aug. 26. 27. 28. 31. és szeptember 1.) ma reggel néhány békés órát élvezünk. Az ellenség hanyatthomlok menekül. Győznünk kell. Én itt ma olvasom az aug. 21-iki Pesti Hirlapot és az aug. 20-iki "Az Ujságot". A melegek megszüntek, de a nappalok kellemesen enyhék. Sokszor hálunk szabad ég alatt, csipős hidegben. Minden bajjal fényesen megbirkózom.

Oroszország, szept. 3. reggel.

Öt nagy ütközetben vertük az oroszt. Futnak befelé. Szoritjuk őket. Az ágyuk félelmetesen csapkodnak. Sértetlen vagyok. Sokan hiányoznak már, de halottunk kevés. Hüvös idők kezdődnek. Fel vagyok szerelve. Fáradalmakat, nélkülözést fényesen birom, kitünő egészséggel. Levelező-lapot ritkán irhatok. Aug. 21-iki 1. lapodat (Zrinyi jelmondatával) ma kaptam meg.

Ölel szeretettel Gyula fiad.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Az országos gazdasági egyesület a korcsmák ellen Az országos gazdasági egyesület a korcsmák ellen
A szeszivást mértékletes formájában is veszedelmesnek ítélik a...
Egy különös mutatványról
Egy fiatal versíró, így hirdetik az újságok, odaül valamely...
Véletlen lövések-két szerencsétlenség Véletlen lövések-két szerencsétlenség
A Temesvárral szomszédos Paracz községben Szakosán Mária 20 éves...
A magyar gazdavilág sérelmei A magyar gazdavilág sérelmei
Tartalmában érdekesebb és figyelemreméltóbb tanácskozás már jó ideje...
Mosóintézet a szabadban Mosóintézet a szabadban
Island szigete már régóta ismeretes meleg forrásairól, fjordjairól és...
Petschauer Attila „a legjobb magyar kardvívó” Petschauer Attila „a legjobb magyar kardvívó”
A Műegyetem aulájában szépszámú közönség előtt, vasárnap vívták le az...
Bíróság elé került a Royal-kávéházbeli szilveszteresti csata Bíróság elé került a Royal-kávéházbeli szilveszteresti csata
Harmadik éve huzódó érdekes ügy kerül kedden a bűntető járásbiróság...
Vad bikának Oldsmobilról lasso által való elfogatása Vad bikának Oldsmobilról lasso által való elfogatása
A cowbojok Forth Wörth-ban, Texas, nemrégiben egy Oldsmobilnak...
Kiállítások Kiállítások
Hatvany Ferenc kiállításán a mária valéria-utcai szalonban néhány...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98