Dtum
Login with Facebookk
1914 | Augusztus

Ki akart világháborút?

Azt, ami végül is megtörtént, vagyis a több mint négy évig tartó háborút, melyben tízmillió ember és hatalmas anyagi érték pusztult el, valamennyi nagyhatalom részt vett és a világkapitalizmus rendszere kis híján megrendült – nos, ezt persze senki sem akarta.

De akart háborút a Monarchia Szerbia ellen, hogy agresszív szomszédját legyőzze és megtörje, vállalva egy nagyobb általános háború kockázatát is. Akarta a háborút Németország, mert úgy vélte, most még legyőzhető az orosz-francia koalíció; és hátha Anglia kívül marad a háborún… Úgy tűnik, a németek felelőssége a legkonkrétabb és a legvilágosabb: a merényletet követő válság során Németország súlya volt a legnagyobb abban, hogy az adott pillanatban legyen-e háború, vagy sem: biztatása nélkül a Monarchia nem mert belevágni.

 

Háborúval számolt Franciaország is, igaz, annak kirobbantását évekkel későbbre látta ideálisnak, miután lefutnak fegyverkezési programjai. Oroszországnak döntő szerepe volt a háború kirobbantásában, mert arra biztatta Szerbiát, utasítsa el az ultimátumot; noha eredetileg az oroszok is csak 1917-re terveztek háborút. Nagy-Britannia megpróbálta diplomáciai közvetítéssel megakadályozni a háború kirobbanását, de elvállalta azt, amikor missziója meghiúsult.

Ki hát a felelős? Mindenki, és senki sem.

A háborús felelősség súlya mégsem egyforma. Németország, Franciaország és Oroszország felelőssége nagyobb, a békekereső status quo hatalom Nagy-Britanniáé és a szorongatott Monarchiáé kisebb. Szerbia sem tekinthető egyszerűen a nagyhatalmi játék ártatlan áldozatának. Politikai tervezése, ha nem is 1914-re, de számolt a hatalmas szomszéddal való fegyveres összeütközéssel, mert el akarta hódítani annak délszláv területeit. A szerb törpe imperializmust csak mérete, és nem erkölcsi minősége különbözteti meg a nagyhatalmaktól, melyek rövid vagy hosszabb távon, de valamennyien számoltak, terveztek a nagy összecsapással.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Vérzivatar lelkesedéssel
Ujlaky István

Az első világháború kitörését általános lelkesedés fogadta csaknem valamennyi országban. Hogyan lehetséges ez? A kérdésre aligha lehet a teljesség igényével válaszolni, de néhány szempont azért felvethető.

A sajtó a háborút megelőző években nem a béke őrzésén, hanem a nacionalista érzelmek felkorbácsolásán munkálkodott. A korszak persze a sajtótól függetlenül is a nemzetek, nemzeti érzelmek és nemzeti gyűlöletek kora: a nemzeteszme lázas időszaka.


Szinte valamennyi résztvevő rövid háborúban gondolkodott. II. Vilmos szavai közismertek: őszi lombhullásra hazatérnek a fiúk … Nem a német uralkodó látta csupán így. Európában az 1860-as évek óta nem voltak nagyobb háborúk. Az azóta eltelt időszak haditechnikai fejlődéséből a katonák azt a (mint utóbb kiderült: téves) következtetést vonták le, hogy a modern fegyverzet lerövidíti a háborút.

 

Ezt látszottak alátámasztani az 1911-13 táján, Európa perifériáján folyó háborúk: az olasz-török és a két Balkánháború: ezek valóban csak pár hónapig tartottak. (De a korábbi, az olasz és német egységért vívott háborúk az 1850-es és 1860-as években szintén rövid ideig folytak.)

 

Márpedig a rövid háború perspektívája elviselhetőbbé, elfogadhatóbbá tette a háborúval járó szenvedéseket. Ráadásul a győzelem esetére remélt változásokat: területi gyarapodást, a hatalmi presztízs és a gazdasági erő növekedését az egész nemzet érdekét, valamennyi polgár hasznát szolgáló fordulatként állították be.


Az a tény, hogy az 1913-ban élt generációk nem rendelkeztek egy háború személyes tapasztalatával ill. élményével, hozzásegített a háború, mint politikai eszköz elfogadtatásához.

Lett volna olyan történelmi előzmény, amely egy leendő, modern háború mintájául szolgálhatott volna: az amerikai függetlenségi háború vagy az orosz-japán háború sokkal hosszabb és véresebb, mint a katonák és politikusok 1914-es ígéretei. Csak hát Amerika vagy a Távol-Kelet egzotikus messzeségben volt a korabeli európai számára.

A szociáldemokrata munkásmozgalom 1913-ban látványos békeakciókat szervezett. Akkor őszintén hitte néhány szocialista, hogy a munkásság képes és kész lesz megakadályozni egy imperialista háborút. Csak 1914 nyarán derült ki, hogy a nacionalizmus nagyobb mozgósító erő az internacionalizmusnál és a pacifizmusnál – legalábbis egy háború előtt.

A válasz azonban így is csak részleges. Az 1914. nyári háborús lelkesedés szinte egyedülálló a történelemben. Mintha ez a háború-párti közhangulat koncentrált (bárha ideiglenes) kifejeződése lenne annak a korszaknak, amit „a birodalmak korakánt” szokás jellemezni.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98