Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1914 | Július

A monarchia semlegességi nyilatkozatot kér

Bécs, julius 26.

A külügyminisztérium ballplatzi palotájában tegnap reggel óta pihenés nélkül folyik a munka. Tegnap Berchtold távollétében Macchió első osztályfőnök helyettesítette a külügyminisztert és ő kapta meg először Bécsben Gicsi zimonyi táviratát. Ma reggel visszaérkezett már a külügyminiszter és mindjárt átvette hivatala vezetését.


Értesülésünk szerint Berchtold röviddel megérkezése után magához kérette Tachirsky német nagykövetet és hosszu ideig tanácskozott vele. Kevéssel ezután Avarna herceg olasz nagykövet jelent meg a külügyminisztériumban és szintén hosszabb ideig konferált Berchtold gróffal.


E tanácskozások – mint beavatott diplomáciai helyről értesülünk – igen nagyjelentőségű és következményeiben messzeható kérdés körül forogtak. Arról van szó, hogy a monarchia a legközelebbi időkben, talán már holnap utasítani fogja a hatalmaknál akkreditált követeit, hogy az osztrák-magyar szerb diplomáciai viszony megszakításának notifikálásával egyidejüleg kérjenek semlegességi nyilatkozatot a hatalmaktól.


E váratlan, de nem egyedülálló lépés megtétele attól függ, hogy a hármas szövetség másik két állama, Németország és Olaszország milyen álláspontot foglal el a monarchia felvetett javaslatával szemben. Ilyen semlegességi nyilatkozatra a távolabbi mult eseményeit eltekintve a közelmultban is volt már példa, mikor Olaszország a tripoliszi hadüzenet után semlegességi nyilatkozatot kért és kapott is valamennyi nagyhatalmaktól.


Itteni diplomáciai körök információja szerint Németország a legmelegebben pártolja a monarchia javaslatát. Ha tehát az Olaszország is hozzájárul az indítványhoz, akkor már a legközelebbi napokban megtörténik ez a nagyjelentőségü lépés, melynek következményei egyelőre beláthatatlanok. Nyilvánvaló, hogy a monarchia e lépésével végre nyilt szinvallásra akarja kényszeríteni Oroszországot, mely eddig – a pétervári ügynökség félhivatalos jellegű közleményétől eltekintve, hivatalosan nem nyilatkozott. A semlegességi nyilatkozat követelése végre biztonságot fog hozni az egész Európát érintő kérdésben.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Szini Gyula munkáiból Szini Gyula munkáiból
Szini Gyula munkáiból két érdekes füzet jelent meg újabban. Mind a...
Ady Endre : Közel a temetőhöz Ady Endre : Közel a temetőhöz
Egy ablaka lesz a szobámnak És arczomon ezer redő S száz lépésre a...
A római kongresszus A római kongresszus
1918. áprilisában Rómában üléseztek az Osztrák-Magyar Monarchia...
A főváros egyik utczai alakja
A sok közül ezek közé tartozott Hazafi Veray János, a „haza...
Nobile tábornokot megmentették Nobile tábornokot megmentették
Thornberg svéd kapitány gépével nyilt tengeren leszállott Nobile...
Rembrandtról Rembrandtról
A titokzat, mely Rembrandt művészetében Rembrandtot, az embert,...
Titulescu román külügyminiszter Titulescu román külügyminiszter
- Higgye el, rossz üzlet a magyar politika és csak az ország...
A Deutscher Fussball Bund döntése
A Deutscher Fussball Bund a berlini labdarugó egyletek kivánságára a...
A szabadkereskedelem és a tőzsde válsága A szabadkereskedelem és a tőzsde válsága
Az a békebeli vágy és minden törekvés, hogy magunkat Ausztriától, de...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98