Dtum
Login with Facebookk
1914 | Október

Przemyslt teljesen felszabadítottuk

Amit az utóbbi napok örvendetes hire után bizalommal és reménynyel vártunk, vasárnap bekövetkezett. Höfer vezérőrnagy, vezérkarunk főnökének helyettese egyszerű és mégis ragyogó szavakban adja tudtul, hogy hadseregünk felszabadította Przemyslt az ellenséges körülzárás alól és az ostromló orosz sereg futva menekül a nagyszerű vár falai alól.


Egy héttel ezelőtt Przemlysl még teljesen körül volt zárva az óriási ellenséges hadseregtől, mely Galiciába betört hadseregének igen nagy részét összpontosította a vár körül. Több százezer főre lehet becsülni azt az orosz haderőt, mely a San folyó mentén felsorakozott, hogy megostromolja monarchiánk hatalmas várát. Nagyszámu tüzérség állítólag a legkitünőbb és legujabb orosz ágyukkal állott fel a város erődítményei körül és az orosz távirati ügynökség már telekürtölte az entente sajtóját, hogy Przemysl két erődítményét már elfoglalták és a harmadik önként megadta magát.

 

Hadvezetőségünk, mint emlékezetes, nem törődött ezekkel a hírekkel, mindössze egyszer, a mult hónap végén adott ki egy erélyes hangu jelentést, melyben közölte, hogy Przemysl rendíthetetlenül áll. Hozzátette még Höfer, hogy ellenfeleinket alighanem legközebb nagy meglepetésben lesz részük.
A meglepetés gyorsan bekövetkezett. Az osztrák-magyar haderő érintkezésben a Galiciától északra operáló német hadsereggel, október 4-én, királyunk nevenapján offenzivába lépett. A hatalmas előnyomulás ugy meglepte az oroszokat, hogy menekülésszerüen vonultak vissza először a Visztulához, azután mikor onnan is kivertük őket, a Sanhoz. Egymásután foglaltuk vissza Galicia megszállott városait.

 

Ugyanekkor az oroszok kétségbeesett kisérletet tettek, hogy Przemyslt gyors rohammal bevegyék. Támadásuk véresen omlott össze s nagyszerű vár erődítményeinek falai alatt. Csak egy ilyen rohamnál 40.000 halottat veszített az ostromló sereg.


E kudarc hatása alatt pénteken a Przemyslt nyugatról körülzáró csapatok megkezdték a visszavonulást. Seregeink nyomába voltak a menekülőknek és óriási veszteséget okoztak nekik.


Alig két nap mulva s vasárnap este, megérkezett Höfer jelentése, hogy Przemysl már teljesen szabad, csapataink bevonultak a várba és az ellenség fejvesztetten menekül. Seregeink tovább üldözik a menekülőket és már visszafoglalták a szlenniawai és lesajki fontos hidfőket is.


Bizonyos, hogy a menekülő sereg rengeteg halottat és foglyot hagyott hátra és municiójának egy részét is kénytelen volt feláldozni a gyorsabb menekülés érdekében.


Csak most tünik ki,hogy milyen helyesen járt el hadvezetőségünk, mikor a két lembergi csata után seregeinket a przemyl-krakói vonalon vonta vissza és difenziában várta be az alkalmas időt arra, hogy megkezdje Galicia kitisztitását az orosz hadaktól. És példátlan az egész világháboru történetében, hogy egy hatalmas ellenséges sereg, mely teljesen körülzárt egy várat, véresen, rengeteg vereséggel kénytelen futva menekülni onnan. Olyan kudarc ez, mely bizonyára óriási hatást fog kelteni mindenütt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Przemysl erődje Kusmanek Hermann altábornagy, Przemysl hőse
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98