Dtum
Login with Facebookk
1915 | Január

A búvárhajó

A tengeralattjáró más fegyverekhez képest nem régi eszköz, bár az amerikai függetlenségi háborúban alkalmazták már. Csaknem valamennyi hadviselő ország rendelkezett néhány búvárhajóval. Szerepüket a partvédelemben látták. Nagyobb tengeralattjáró flották kiépítésére nem gondoltak. A búvárhajónak ugyanis számos hátránya volt.

A felszínre emelkedve lassabban halad, mint a felszíni hajók, így a megtámadott ellenfél megszökhet előle, hadihajó elől pedig a tengeralattjárónak nehéz elmenekülnie. Egy búvárhajónak csupán hat torpedója volt, és ezek találati aránya csak 50 százalék körül mozgott.

 

Ezért célszerűnek tűnt a felszínen, ágyúval vagy dinamittal megtámadni és tönkre tenni az ellenfelet: ennek kockázatát azonban az előbb láttuk. Ha viszont a víz alatt támad, a búvárhajó nem tudja teljes biztonsággal megkülönböztetni, vajon célpontja katonai, kereskedelmi vagy netán személyszállító hajó-e.

További hátrány, hogy a búvárhajó egységnyi idő, pl. három hónap alatt ténylegesen csak egy hónapot harcolhat, az idő kétharmadát a támaszponttól a hadizónáig és vissza utazás, illetve a hajók átvizsgálása, feltöltése teszi ki. Ezért a hadvezetőségek óvakodtak a tengeralattjáró lehetőségeinek túlbecsülésétől – legalábbis egy darabig. A brit blokád azonban válaszlépést követelt, és néhány német egység meglepő sikereket ért el.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98