Dtum
Login with Facebookk
1915 | Július

Rumbold Gyula és Szücs István

A háboru hozta egymás mellé Rumbold Gyulának, az FTC hátvédjének és Szücs Istvánnak, a MAC fedezetének a nevét. A körülményeket elmondják a következő sorok: sebesülten jött vissza a harctérről Rumbold és Szücs is, a kik felgyógyulásuk után egy századba kerültek.

Rumbold századparancsnok lett s mellé beosztották Szücs István hadapródot. A gorlice áttörésnél Rumbold százada parancsot kapott, hogy éjjel egy magaslatot foglaljanak el, Rumbold Szücsöt vette maga mellé s ketten indultak el terepszemlére.

A magaslat közepéig jutottak, a hol látták, hogy az oroszok a lövészárkokat kiürítették. Szücs kapta a parancsot éjjel a támadásra. Benyomult az üres lövészárkokba. Közben azonban az oroszok a futóárkok segítségével bekerítették Szücs Istvánt és embereit és lefegyverezték őket.

A mikor Rumbold ezt megtudta, rohamot vezényelt, hogy Szücsöt kiszabadíthassa. Addigra azonban a fogságba esetteket az oroszok a front mögé vitték. Rumboldnak, a mikor a mi állásainkból kiugrott, hátracsuszott a sapkája. Felemelte a kezét, hogy a sapkáját megigazítsa s abban a pillanatban érte könyökét a lövés.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Trópusi hadjárat Észak-Afrikában 1. Trópusi hadjárat Észak-Afrikában 1.
A napjainkban folyó világmérkőzések nemcsak méreteiben, hanem...
A MUE siófoki úszóversenye A MUE siófoki úszóversenye
Hagyományos siófoki úszóversenyét vasárnap rendezte meg a MUE, az...
Torpedónaszád Torpedónaszád
A tenger új fegyvere: a motoros naszád. Egy angliai hajógyárban...
J. A. Sheljabuski - Télapó J. A. Sheljabuski - Télapó
"A szentpétervári kurir"-ral együtt került bemutatásra egy másik...
Mussolini intelme Mussolini intelme
A fascista rendeleti közlöny Intelem címmel a következő, nyilván...
Apróságok Apróságok
Buy King Edwards forewell specch! -vásárold meg Edwards király...
200 sorrentói gitáros ünnepli Olaszországban Zerkovitz Bélát 200 sorrentói gitáros ünnepli Olaszországban Zerkovitz Bélát
Egy fiatal pesti műépítész huszonöt év előtt a sorrentói...
Az orosz és japán hajóhad Az orosz és japán hajóhad
Hetek óta páratlan érdeklődéssel várta a világ a két ellenséges...
A „Temps” vezércikke Európa gazdasági katasztrófájáról A „Temps” vezércikke Európa gazdasági...
A német kancellár tegnapelőtti beszédével kapcsolatban a vasárnap...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98