Tisza István miniszterelnök már 1913/1914 fordulóján, tehát még a háború kitörése előtt kísérletezett a román-magyar kapcsolatok rendezésével. Románia ekkor hivatalosan a központi hatalmak szövetségese, így a kapcsolatok rendezése elsősorban az országon belül, magyar többség és román kisebbség viszonyára vonatkozott.

Az akkori tárgyalási szándék nem hozott eredményt: Tisza ajánlata a román vezetőknek kevés, a magyar politikai elit számára túl sok volt. (Egyébként iskola, nyelvhasználat, sajtó, gyülekezési jog kérdéséről folytak viták).

1914 őszén a román-magyar kapcsolatok javítása új dimenziót kapott. Tisza nem akart új ellenséget a déli és orosz fronton is lekötött Monarchiának. Az osztrák vezető körök és a német szövetséges is pártolta a tárgyalásokat, hasonló megfontolásból. Tisza a téli javaslatokhoz képest késznek bizonyult tovább lépni.

A nyelvhasználat mellett a választójog kérdését is tárgyalási alapnak tekintette. A román fogadtatás eleinte kedvező volt. Tisza fontosnak tartotta az időzítést: ha vereségek idején kerül nyilvánosságra a kezdeményezés, azt a partnerek a gyengeség jelének látják. Végül Tisza novemberben a kedvezőtlen katonai helyzet ellenére nyilvánosságra hozta a levélváltást.

1914. decemberétől azonban új fejlemény jelent meg: az Octavian Goga költő által vezetett román nacionalista mozgalom meghirdette a Romániával való egyesülés programját. A román nacionalista, irredenta törekvések és a magyar nacionalista úri ellenzék kereszttüzében Tisza törekvése ellehetetlenült.

Hogy volt-e egyáltalán történelmi esély a román-magyar viszony megjavítására az ország integritásának elve alapján, avagy a román nemzeti egység szükségszerű és kikerülhetetlen fejlemény – ez ma már eldönthetetlen kérdés. Tisza kezdeményezése mindenesetre, bár elkésett, tiszteletre méltó.