Dtum
Login with Facebookk
1915 | Június

Szikratávirókészülék kisebb hajók számára

Jachtok, kisebb hajók, parti szolgálatot teljesitő gőzösök, vontatóhajók halászjárművek részére a Telefunken-Gesellschaft igen czélszerűen összeállított kisméretű s olcsóbb szikratávíróberendezéseket gyárt, a melyeknek ismertetése az alábbiakban vázolható.

Az adó- és felvevőkészülékek kb. 500 mm széles és 750 mm hosszú deszkalapra szereltek, a melyre egy erős védő fatetőt is rá lehet helyezni, hogy a készülékeket portól és egyéb ártalmas külbehatásoktól megvédje. Az egész berendezés czéljának megfelelően úgy van összeállítva, hogy kis helyen elfér s a különben is kisméretű hajók szűk fedélzetén nem sok helyet foglal el. A készülékeknek külön igazítása és esetenkinti beállítása is teljesen fölösleges és mellőzhető.

A kombinált adó- és felvevőállomás, csillapodásnélküli kialvó szikrakeltette hullámokra berendezett. Az adóállomás áramforrását Edison-tipusú accumulátortelep szolgáltatja, a melynek 65 voltos feszültsége mellett kb. 40 empčre-óra capacitást nyerünk. Az adóállomás primärenergiája kb. 250 watt, a melylyel s 15 m magas antennával az állomás nappal 60, éjjel pedig kb. 100 km-es hatáskört érhet el a tenger fölött.

A felvevő, mint minden modern hajóállomás, kontaktdetektorral és magas ellenállással készített igen érzékeny telephonkagylóval van felszerelve, a melyekhez szabályozható condensator, öninductióstekercs és a különböző hosszúságú elektromos hullámok hangolására szolgáló s kézzel igazítható variometer járul.

Az adóállomás berendezéséhez egy kialvó, csillapodásnélküli hullámokat keltő szikraközantennameghosszabbító tekercs, condensator, inductor és végül egy taster tartoznak. A felvevő- és adóállomás be- és kikapcsolása időnkint egészen automatikusan történik, úgy hogy ily módon az állomás működésében időveszteség nem áll elő.

Az állomás rendesen egy meghatározott hullámmal dolgozik, azonban a felvevőt az internationálisan elfogadott elektromos hullámok közül azokra is, a melyeknek hossza 300-600 m között változik, igen könnyen be lehet állítani.

Nagy előnye végül az ilyen berendezéseknek az is, hogy egyszerű összeállításuk és könnyű kezelhetőségük lehetővé teszi azt, hogy a hajó egyik tisztje, a ki szikratávírói kurzust végzett, vagy jártas a tengeri jelzéstanban, vezethesse őket s ily módon az állomás kezelésére külön hajótávírászt nem is szükséges tartani. Ez pedig évről évre nem lekicsinylendő pénzbeli megtakarítást jelent különösen egy kisebb hajóra nézve.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Első világháborús szikratávíró USA, szikratáviró az első világháborúból Szikratávíró Jappán szikratáviró, az első világháborúból A kanadai szikratávíró Francia szikratávíró A németek szikratávíró
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98