Ebben a házasságban ti voltatok az erősebb, gazdagabb, világi állásra előkelőbb fél s a világ rendje az, hogy valahányszor arra került a sor, hogy a kettő közül valamelyiknek simulni kellett a másikhoz, ti követeltétek tőlünk, hogy mi engedjünk a mi világnézetünkből. Sőt volt hosszú idő, amikor minduntalan megpróbáltátok kierőszakolni, hogy váljunk veletek teljesen egyformává, áldozzuk fel nemcsak egész világnézetünket, hanem az ebből gyökerezett társadalmi állapotainkat, nemzeti vágyainkat, önálló, speciális voltunkat kifejező műveltségre való törekvéseinket, sőt - amit egy nép, ha akar, sem tud feláldozni - nyelvünket is s váljunk veletek egyformává, azaz németekké.

S ha ti azóta százszor is beláttátok, hogy ez a törekvés hasztalan, céltalan és alapgondolatában erkölcsellenes volt, ez a belátás éppen nem változtat azon, hogy az a bosszúság, amelyet e törekvés elleni sikeres ellenállásunk keltett, többé-kevésbé át ne öröklődjék apáitok tudatából a tieitekbe is. Ha valakivel igazságtalan voltam, az igazságtalanságomat ezerszer beláthatom és meg is bánhatom, de azt az illetőt szeretni éppen azért nem fogom. Ez emberi dolog, az egyesek és a népek természetrajzához tartozó.

A százados torzsalkodás köztünk és köztetek nem múlt el akkor sem, mikor a mi királyunk nem volt többé a ti császárotok, sőt ti magatok vettétek el a lehetőségét annak, hogy a ti dolgaitokkal közösségei legyenek. Akkor is nekünk folytonos súrlódásaink, előbb komoly, életbevágó konfliktusaink, miután pedig ezeket jól-rosszul, ahogy lehetett, elsimítottuk, kisebb-nagyobb, de folytonos ízetlenségeink voltak Ausztriával, amelyet ti kiszorítottatok ugyan a német birodalomból, de szimpátiában, tradícióban többé-kevésbé hozzátok tartozónak éreztetek, aminthogy természetében, nyelvében, kultúrájában ma is kétségtelenül német alkotás.

Ezekben a hercehurcákban ti - ha kívánod, ezt természetesnek találom - arra a pártra álltatok érzéseitekkel, ahol az volt, akit meg nem szüntetek elszakadt testvéreteknek tekinteni. S ha mi néha megharagudtunk erre a testvéretekre, akkor haragunk kitöréseit magatokra is értettétek. Nem mondhatnám, hogy gyűlöltük volna egymást. Különösen a magyar nem gyűlölt titeket, mert - ez is egyike azoknak a dolgoknak, amelyeket ti nehezen tudtok megérteni - a magyar faj karakteréből csaknem teljesen hiányzik a gyűlöletre való képesség.

A magyar mindig tisztelte azokat a nagyszerű eredményeket, amelyeket a kultúra minden terén elértetek s szívesen járt és jár mostan is hozzátok iskolába. Mi egészen jól meg tudtunk volna veletek férni, ha ti hagytatok volna minket a magunk módja szerint élni s nem volna meg bennetek az a különösség - ami viszont titeket jellemez s ami talán abból folyik, hogy gondolkodás módotok mindenben a módszert látja legelsőnek és legfontosabbnak - hogy derék emberek vagytok, szívesen kívánjátok mindenkinek a boldogságát, de kétségbeestek, sőt dühbe tudtok jönni, ha ezt a boldogságot másképp keresi, mint ahogy ti jónak látjátok.

Hiszen válságos pillanatokban mindig mellettetek voltunk nemcsak a török időkben, hanem azóta is, hacsak magatok, illetőleg maga Ausztria formálisan rá nem kényszerített, hogy ellene legyünk. Mióta a Habsburgokkal, akik végre is, ma is a németség reprezentánsai, együtt vagyunk, kétszer próbáltunk teljes szakítást: mind a kettő egy-egy bukóban levő forradalom kétségbeesett ténye volt, olyasforma, mint mikor valaki magára rántja a házat, amely már úgyis düledezik feje fölött.

Mondom, mindig a kétségbeesés ténye volt, nem a közgondolkodásban gyökerezett. Az az öntudatlan érzék, amellyel az ember a sötétben is tud tájékozódni s amellyel a nemzetek akkor is meg tudták érezni érdekeiket, ha a számítás cserbenhagyja őket, nekünk mindig azt sugallta, hogy Európa népeinek mindenféle súrlódásaiban ti mellettetek van a helyünk. Ti sem gyűlöltetek minket, csak kelleténél kisebbre becsültetek saját nagyságtok tudatában és kelleténél kevésbé rokonszenves csodálkozással néztétek törekvéseinket arra, hogy a magunk kis életét éljük és nem ragadjuk az alkalmat arra, hogy boldogan beleömöljünk a germán tengerbe.

Mi nekünk ebben persze gyakorlatunk van, hiszen egész történetünk alig egyéb, mint védekezés a tengerek ellen: tatár tenger, ozmán tenger, germán tenger, szláv tenger, - minden tenger éppen minket akar önmagába ömleszteni.

- Szóval bocsáss meg, német barátom, hogy egy szuszra ennyi szót zúdítottam rád, az a baj, hogy mi nagyon is szoros viszonyba kerültünk egymással s emellett nagyon is különböző a faji karakterünk, semhogy igazi, szív szerint való szeretet tudott volna köztünk kifejlődni.

- Mindez azonban, - vetette közbe németem, örülve, hogy végre ő is szóhoz juthat, - nem magyarázza meg, hogy mi oly kevéssé ismerünk titeket. Nekünk a mostani háború legnagyobb meglepetései közé tartozik az, hogy ti ekkora erőt tudtok kifejteni, még pedig nemcsak szoros értelemben való katonai erőt, hanem kulturális, gazdasági és egyéb erőt is. Hogy tudtatok így elbújni mindezzel mi előttünk, akik ismerjük vagy legalább is ismerni akarjuk a polinéziai népek kultúráját is, akik minden más népnél jobban bele tudjuk magunkat élni idegenek szellemi világába?

- Részben igenis megmagyarázza. A megismerésnek ebben az esetben a szimpátia melegsége a fejlesztő miliője s részetekről ez hiányzott. Aztán, ti nagy erőfeszítéssel igyekeztetek megismerni és megérteni például a francia vagy az angol kultúrát, mert kénytelenek voltatok elismerni a tiétekkel való egyenrangúságát, sőt egy s más tekintetben fölényét is. Úgy éreztétek s helyesen, hogy önmagatokat erősítitek, ha a világ többi vezető vagy népeinek szellemi gazdagságából annyit felszívtok magatokba, amennyit csak tudtok.

Tanulmányoztátok Ázsia és Afrika elmaradt vagy a kultúráig soha el sem jutott népeit, mert ezek számotokra egzotikusak, különösek, egész mások, mint ti vagytok és tanulmányozásukból könnyen támadtak olyan tudományos megállapítások, amilyeneket keresni tinektek nemzeti passziótok. A mi kultúránk azonban nem volt sohasem elég nagy és gazdag arra, hogy úgy tanulmányozzátok, olyan buzgósággal igyekezzetek megérteni, mint a franciát vagy angolt.

Másfelől nem volt annyira egzotikus, a tietekétől annyira szembeszökően különböző, hogy úgy tanulmányozzátok, mint például a kínaiakét. A mi kultúránk egyelőre, sajnos, még nem dolgozhatik exportra. Még a saját belföldi szükségletünket sem tudjuk vele teljesen kielégíteni. Még mindig vannak nagy hézagai minden téren és ami fődolog, faji karakterünk még nem bírta teljesen magához hasonlítani az európai kultúra anyagát, még küszködik megemésztésével.

Ezért kívülről, a ti szemetekkel nézve talán úgy látszik, mintha csak merő halványabb visszatükröződése volna a nagy nyugati kultúráknak. Azt ti nem vagytok kötelesek tudni, hogy ez csak a külső kéreg, mely alatt egy kultúrtörténeti csoda van folyamatban, egy nemzet eddig még nem látott erőfeszítéssel igyekszik egy idegenből kényszerítő erővel beleáradó kultúrát magához, saját karakteréhez hasonlítani, még azon az áron is, melyet minden ember és minden nemzet a legnagyobb árnak érez: hogy e hasonlító processzus közben az a karakter maga is módosul. Ami ebben az erőfeszítésben erkölcsi momentum, azt a szimpátia megsúghatta volna nektek, ha meglett volna bennetek ez a szimpátia.

- De most már meglesz, illetőleg meg is van. - gondolkozott hangosan a németem. - Ebben a háborúban összeforrottunk, felismertük egymást, illetőleg mi ismertünk fel titeket, hiszen ti úgy látszik eddig is ismertetek minket. Ennek pedig lehetetlen, hogy ne legyen következménye a megértésre való törekvés a kultúra összes területein.

- Remélem, úgy is lesz. Mi a magunk részéről most tudatosan látjuk, amit eddig tudattalanul vagy féltudatosan éreztünk, hogy sorsunk a ti sorsotokkal szorosan kapcsolatos. Ti most megláttátok, amit eddig nagyságtok és gazdagságtok tudatában nem szívesen láttatok volna be, hogy segítségünk, hűségünk, veletek való érdekközösségünk átérzése a válság napjaiban nektek érték és haszon és hogy minden érdeketekkel ellenkezik minket, Európa néptengereiben jóformán az egyedüli népet, amely őszintén és fenntartás nélkül, egész tömegében és minden erejével mellettetek van, elidegeníteni magatoktól.

A mi viszonyunk csak most, ezáltal a háború által kezd normálissá válni: mindegyikünk ad valamit és mindegyikünk kap valamit, szóval az egyik fél is, a másik is megtalálja a számítását. Népek között pedig mindennemű barátságnak csak ez az egy alapja van: hogy mindegyikük megtalálja a maga számítását. Egy olasz államférfiú mondta a mostani napokban ezt a Macchiavelli agyában gyökerező, de mélységesen igaz szót: sublime egoismo della patria. Az lesz mi közöttünk a zavartalan, őszinte és tartós jó viszony kezdete, hogy ha most a ti nemzetetek önzése találkozik a mi nemzetünk önzésével.