Dtum
Login with Facebookk
1915 | Március

Hadi kupamérkőzés: FTC – 33 FC 2:0 (1:0)

Üllői-ut. 1500 néző. Bíró: Friedmann Mór

A "33" nyerési esélyeit eleve meghiúsította az a körülmény, hogy egyik legjobb játékosa, Csárdás, a mérkőzés első percében megsérült, ami a csatársor támadását megfosztotta a szükséges lendülettől. A "33" teljesítménye így igen jónak mondható, mindvégig szívós ellenállást fejt ki és az FTC csak a legerősebb küzdelem után tudta magának a győzelmet biztosítani.

Az FTC játéka nem volt teljesen kielégítő, főleg a csatársor munkája ellen emelhető több kifogás. A három belső csatár, a régi csapat játékosai, nincs még formában, ami egyéni munkájukon erősen meglátszott. Az összjáték se ment ugy, mint ezelőtt, a szélsők pedig meg se közelítik elődeiket. A csapat legjobb része a fedezetsor, ahol különösen Farkas játéka keltett feltűnést. A védelem megbízhatóan működött.

A "33" bemutatkozása a várakozáson felül sikerült. Védelme igen jó és szívós. A reaktivált Bíró hamar vissza fogja nyerni régi formáját. A fedezetsor uj játékosa, Hart, hasznos erőnek ígérkezik. A csatársor tetszetősen játszott, de támadásai ritkán voltak veszélyesek. Az egész csapat friss játéka jó benyomást keltett és ha így együtt marad, jó szereplésnek néz elébe.

A mérkőzés a csapatok szezon eleji formáját véve tekintetbe elég nívós és érdekes volt. A fair játék szempontjából se emelhető panasz, csak Bosnyákovics és Nagyhegyi vétettek néha ellene. Sajnálatos tényként kell még megemlítenünk, hogy a mérkőzés folyamán kínos incidensek merültek fel egyes játékosok és a közönség között.

Bosnyákovics ugyanis tulerős, gyakran a fairség határait tullépő játékmodoráról magára haragította a közönséget s a mikor az a maga véleményét szintén tulerősen, a fairság határait tullépő modorban fejezte ki, ő, majd egy másik 33-as játékos személyes beavatkozással próbálta megfenyíteni a tulőszinte publikumot. Ez a fellépés, amely a pályarendezőséget és nem a játékost illeti meg, kínos jeleneteket idézett elő.

A FTC jön előbb lendületbe, de Weisz irányította a támadások a 33-asok kipróbált védelmén megtörtek. A 33-asok első támadó akcióját sajnálatos baleset akasztja meg. Csárdás a bal szélen lefut, centerezés közben Wiener keresztezi, az összeütközésnél Csárdás a bal lábán egy olyan erős zuzódást szenved, hogy kénytelen a játékot abbahagyni.

A 33-asok csatársora a legagilisabb csatárjától megfosztva, alig képes ezután egységes támadásokra, de egyéni akciókkal hellyel-közel veszélyezteti a FTC kapuját. A FTC támadásai is nélkülözik az egyöntetűséget. Csak a Weisz-Telkes pár próbálkozik kombinációkkal megközelíteni az ellenfél kapuját, tőlük indul ki az első goal előkészítése is, a melyet az első félidő 30-ik percében Weisz beadásából Molnár juttat a 33-asok kapujában.

A II. félidőben a FTC fölényét még inkább kifejezésre juttatja, de a támadások rendszertelenségével a 33-asok védelmének jó kondíciója sikeresen birkózik meg. A 33-asok védelmének kapkodását ügyesen kihasználva, Farkas a 35-ik percben egyéni játékkal megszerzi a másik goalt.

A két csapat így állt föl:
FTC. Magyar – Wiener, Szandovits, Farkas, Klein, Nagyhegyi, - Telkes, Weisz, Pataki, Tóth, Molnár.
"33" FC. Zsák – Biró, Bosnyákovics – Hartl, Mandl, Vanicsek I. – Sirota, Piskó, Vanicsek II., Csárdás, Molnár.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Hadi kupa érmek Az FTC csapata
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98