Dtum
Login with Facebookk
1916 | Április

Husvéti nemzetközi serleg - MTK – Rapid 3:1 (2:0)

Hungária-ut. 10.000 néző. – Bíró: Herczog Ede.
Az MTK ma nyolcadszor mérkőzött a Rapiddal. Az előző hét match közül a Rapid ötöt, az MTK egyet nyert és egy mérkőzésük eldöntetlen volt. Utolsó találkozásuk két hét előtt történt Bécsben, a hol a Rapid a 4:1 arányban vezető MTK-val szemben, kolosszális vég finish-sel az utolsó percekben 4:4 eredménnyel eldöntetlenné tudta tenni a mérkőzést.

A bécsi sajtó beszámolva erről a mérkőzésről lojalitással elismerte az MTK fölényét s a Rapid kiegyenlítési eredményét a Rapid elszánt támadó modorának s az MTK balszerencséjének tudta be.

Ezek után érthető, hogy az MTK és Rapid mai ujabb találkozása már eleve szenzációsnak ígérkezett. Ennek tanulsága volt a jelen időkben hatalmasnak nevezhető közönség, a mely lázas várakozással szemlélte a minden tekintetben szép, értékes, izgalmas mérkőzést, a melynek győztesét érdeméhez mérten ünnepelte is.

A külsőségeken kívül a mérkőzés sportszempontból is elsőrangu és érdekes volt. Az MTK csapata a maga egészében magasfoku technikát fejtett összjátékot és biztos góllövési képességet produkált s ezekkel a tulajdonságokkal feltétlenül fölénybe került ellenfelével szemben.

A Rapid hátrányát elsősorban a védelmének, két hátvédjének és kapusának szemetszuró gyöngesége okozta. Annál jobb volt a Rapid csatársorának három középső tagja: Bauer, Kuthan és Swatosch, a klub három reprezentatív játékosa, Kuthan ez alkalommal is tulzott erőfeszítéssel dolgozott, a mi az egyébként szintén kitűnően szerepelt Brandstetter, a negyedik reprezentánst is jellemezte.

A csapat ötödik és hatodik reprezentánsa: Wieser balszélső és Grundl, a ki szokásos csatárjátéka helyett a távollevő Brandstatter II-nek hátvédői szerepét vitte, - nem feleltek meg feladatuknak. A két szélső fedezetre is ez áll fenn.

Az MTK védelméből Knapp és Csüdör kitűnő játékot mutattak, de Kovács is nagyon hasznos volt. A halfsorról írva ez alkalommal elsősorban Nyúlt kell megemlítenünk pompás akcióiért, azonban Bíró és Vágó is kifogástalanul megállták helyüket. A csatársorban Schaffer és Kertész II. brillíroztak, míg Konrad II. egy kissé tétlen volt a kapu előtt. A két szélső közül Szabó jobb volt Winklernél.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
MTK-Rapid magyar támadás Schaffer Alfréd Winkler József A Rapid csapata Az MTK csapata
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98