Dtum
Login with Facebookk
1916 | Augusztus

Az uj Balkán fővonal

A kereskedelemügyi miniszteriumban a közel napokban döntenek az uj Balkán fővonal kérdésében. Véglegesen elhatározott dolog ugyanis, hogy az uj fővonalat kiépitik, sőt a kiépitéshez már az összes előkészületeket meg is tették. Eddig három fővonal bonyolitotta le a Balkánnal való összeköttetésünket.

A Budapest-Orsova-bukaresti, a Budapest-Predeál-bukaresti és a Budapest-Szabadka-Zimony-belgrádi vonat. Az első kettő kevésbé fontos, mert kivül esik a bolgár és török relációk körén, amelyet egyedül a Budapesti-belgrádi vonal, kapcsolatban ennek most már szerves meghosszabbitásával a Nis-Szófia-konstantinápolyival bonyolit le. E fővonal a bulgáriai és törökországi élénk és jövőben előreláthatólag még élénkebb forgalom lebonyolitására nem alkalmas. Megérett hát a második aldunai áthidalással kapcsolatos uj fővonal létesitésének kérdése. A Zimony-báziási Dunaszakaszon pedig megcsinálják az uj áthidalást. 

Eddig két variáns jött szóba: a báziási és a kevevárai. És e döntés hátráltatja éppen a megvalósitást. A báziási áthidalás érdeke Temesvárnak és Aradnak, a kevevárai Szegednek. Az első megoldás esetében kiesne a relációból Szeged és nagy környéke: Csongrád, Csanád. Viszont ezt a megoldást hangsulyozza Temesvár, Arad, Versec, Torontál és Krassószörény és egész Erdély érdeke.

E vonal ellen szól az is, hogy a szerb parton való továbbvezetésre a Moravavölgye felé a terep kevésbé alkalmas: nehéz és drága, továbbá baja az is, hogy e vonal nem futna oly közvetlenül bele a Belgrád-Nis-konstantinápolyi fővonalba. E két szempont a Szeged-Nagybecskerek-kevevárai áthidalás mellett beszél.

Ezzel szemben azonban, bár Szemendrián át közvetlen kapcsolat létesülne, ki kellene épiteni a meglevő Szeged-Nagybecskerek-Kevevárai vonalat, amely fővonalnak nem alkalmas és a kevevárai hidnak nagyobbnak kellene lennie és igy jóval költségesebb is volna. 225 kilométert kellene e variáns elfogadása esetén kiépiteni, mig a báziási áthidalás esetén csak 27 kilométeres szakaszt. 

A miniszteriumban mind a két variánst előkészitették, megtervezték és költségvetését előkészitették. Beszélik, hogy a miniszterelnök is intenziven érdeklődik a fejlemények iránt. Döntés még nincs. Pár nap mulva azonban lesz.

Beavatottak szerint a temesvári, aradi, verseci, erdélyi érdekeltek álláspontja fog győzni: Báziáson épitik meg az uj hidat és igy Temes, Arad, Krassószörény és Erdély kapcsolódik bele közvetlenül a balkáni relációba.

Indokolása a következő: Aradnak, Temesnek, Krassószörénynek igen fejlett ipara megköveteli a támogatást. A resicai, aninai és más bányák érdeke is azt kivánja. Erdély igy kényelmesebben és rövidebb uton kerül bele a szerbiai, bolgár és török forgalomba, a délvidék legfejlettebb vidékeivel és az Alfölddel együtt, mig a kevevárai áthidalást csak Szeged érdeke kivánja és Torontál, mert az Alföldnek ez is, az is egyaránt kedvező. Minden előkészületet meg is tettek ez irányban. 

A rövid időn belül megtörténő döntés után – még a háboruban – megkezdik a vonal épitését és az áthidalást, hogy a békekötéskor aktuálissá váló gazdasági kérdések komplekszumában, mint fait accompli kerüljön bele e fontos közgazdasági kérdés.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A Balkán-vonat Az aradi városháza
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98