Dtum
Login with Facebookk
1916 | Augusztus

Misztikus világ

A háboru eseményei uj erővel töltötték meg a misztikus világot. A sok haláleset körül a túlvilági élet problémája jár. A hosszu ideje távollevők ismeretlen sorsa sok alkalmat ad a sejtésekre s azok is, akik máskor közömbösen mennek el véletlennek tulajdonitott jelek mellett, most lázas kedélyállapotukban inkább hajlanak arra, hogy egy és más dologban ismeretlen erők intését keressék. A misztikus tanok hivei: az alkuvás nélkül hivő spiritiszták, a filozofáló teozofusok és a tudományosan kutató okkultisták ezt a nagy alkalmat azután sietnek kihasználni annál is inkább, mert bőven hivatkozhatnak olyan jóslatokra, amelyek a világháboru kitörését előre megjövendölték. Lapjaik és egyesületeik világszerte előtárják most ezeket a jövőbelátásokat s Budapesten is gyakran folynak eszmecserék a misztikus világ köréből.

Érdekesnek tudjuk ezeknek a háborus jóslatoknak bemutatását, ugy amint a misztikus tanoknak egy budapesti buvára összegyüjtötte. Itt következnek a tudományos okkultista megjegyzéseivel együtt.

Meglepő, hogy különösen Németországban és Ausztria-Magyarországban már évek, sőt évtizedek óta rendkivül sok olyan parasztjövendölés volt elterjedve, amely 1913-ra rettentően véres világháborut jósolt. Itt van például az évszámkabala:

1849 – 1871 – 1888 – 1913

1849-ben ajánlották fel a császári koronát IV. Frigyes Vilmosnak. Ennek az évszámnak összegét (1 + 8 + 4 + 9. 22) magához az évszámokhoz adva megkapjuk az 1871-et, amely születési éve a német birodalomnak. Ennek az évszámnak összegét (17-et) ismét hozzáadva, elérkezünk 1888-hoz, amely az első császár halálának dátuma. Ehhez ismét 25-öt adva, megkapjuk 1913-as, egy év tévedéssel a mostani világháboru dátumát, amelyben a legfőbb szerepet ismét Németország viszi.

Ez a jóslat két évtizede ismeretes.
Egy amerikai okkultrend az 1900-as években röpiratot adott ki, amely vizió alapján tudatta, hogy:

„1913-ban egy 1916-ig tartó nagy háboru fog kitörni, amelyet dögvész, földrengés és forradalmak fognak kisérni.”

Másik amerikai viziójóslat szerint, amelyet 1901-ben közölt a „Zeitschrift für Spiritizmus”:

„1913-ban Anglia és Németország között tengeri háboru tör ki. Az angol azonban nem tudja majd lábát megvetni. A háboru óriás összegbe kerül.”

Csehországban ezt mondta egy néhány év előtti népjövendölés:

„1913 után olyan kevés férfi fog maradni, hogy a lányoknak, ha látni akarnak egy legényt, egy igen magas hegyre kell felmászniok.”

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98