Dtum
Login with Facebookk
1916 | December

A gabona szerepe a világháboruban

Budapest, 1916. december 2. 

A háboru a közgazdasági tudomány tanitása szerint a legnagyobb fogyasztó és egyuttal annyiban is veszedelmes, hogy ugyanakkor, amidőn a fogyasztást növeli, egyuttal a termelésre, a maga egészében véve, csökkentőleg hat.

A háborunak hatásairól már meggyőződést szerezhettünk akkor, midőn szomszédságunkban a Balkán-háboru folyt és ezeknek az aránylag kis gazdasági területeknek háborus állapota is már eléggé érezhető hatással volt a saját gazdasági viszonyainkra. A világháboruban azonban a modern háboru gazdasági hatásai teljes mértékben kibontakoztak.

Óriási gazdasági területek, ugyszólván az egész Európa harcban állanak egymással és e hosszas háboru hatásai az egész világgazdaságban visszatükröződnek. Eleinte ez a hatás csak az általános drágulásban jelentkezett, de ez a drágulás sem terjedt tul az európai országokon, mert a tengeri forgalom csökkenése a tengerentuli országokban átmeneti torlódásokat idézett elő. Az első háborus év ezenkivül még nem volt annyira átalakitó befolyással a termelési viszonyokra, amint azt később, a háboru második évében tapasztaltuk és amit a maga teljességében most a háboru harmadik évében érezhetünk. 

Minél tovább tart a világháboru, annál inkább csökken jelentőségében a pénz kérdése, amelyről pedig állandóan azt tartották, hogy a háborunak minden időben a legfontosabb kérdése. A háborus közgazdaság viszonyai a világforgalomtól elzárt központi hatalmaknál pénzbőséget idéztek elő és amint a háboru tágitja a maga hadi szükségleteivel a pénzforgalmat, ugy a gyorsan felgyülő tőkéket ismét magához vonja.

A kölcsönre szoruló entente-hatalmaknál a pénz jelentősebb mint nálunk, de azt látjuk, hogy itt is bizonyos kiegyenlitésre irányuló törekvés áll fenn. Amerika milliárdokra rugó összegeket szerzett az entente-hatalmaktól, de legfőbb bankárjuk: a Morgan-csoport hirdeti azt a tételt, hogy Amerikának is érdeke ezt a nála felgyülemlett pénzt az ententenek ismét kölcsönadni, hogy ezzel a pénz elértéktelenedését Amerikában megakadályozhassa. Az ententenek tehát módja nyílik ujabb és ujabb külföldi kölcsönök kibocsátására és legföljebb eladósodása növekszik Amerikával szemben. 

A háboru harmadik évében a világháboru legigazibb gazdasági hatásai jelentkeznek teljes méreteikben. 

Ebben a gazdasági állapotban már nem a pénz, hanem az élelmiszerek, továbbá a nyersanyagok, ezek közül is különösen a gabona, a szén és a vas nyerik a főszerepet. Mig a vas egyformán bőven áll rendelkezésre a két hadviselő csoportnak, eltérő a helyzet a gabona és szén tekintetében.

Anglia óriási széngazdagságát kedvezőtlenül befolyásolja a védkötelezettség behozatala és kiterjesztése, de főleg az a körülmény, hogy az entente hadviselése aránytalan szénfogyasztást követel, amelyet tulnyomó részében Angliának kell fedeznie. Innen van, hogy az olasz szénkrizist nyomonkövette a francia szénválság és mindkét ország gazdasági élete alig képes megküzdeni a szénhiánnyal, mig a központi hatalmak országaiban a szénhiányról nem lehet szó és az átmeneti szénhiányt a vasutaknak a katonai szállitásokkal való elfoglaltsága idézi elő.

Legjellemzőbb azonban a világgazdasági viszonyoknak alakulása a gabonánál.
Itt is rendkivüli helyzet állt elő a központi és az entente-hatalmak között. Mig a központi hatalmaknak mindjárt a háboru kezdetén számolniuk kellett azzal, hogy egyedül a saját gabonatermésükre lesznek utalva és ennek megfelelően szigoru beosztást kellett követniök a készletek felhasználásában, addig az entente-hatalmaknak szabadon állott rendelkezésre a világtermésnek tulnyomó része. Kedvezőtlenül ebben a tekintetben csak az Oroszországgal való gazdasági forgalom megszakitása hatott és gazdasági okokból a csuf kudarccal végződött dardanellai akció is érthető.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98