Dtum
Login with Facebookk
1916 | December

Hat hónapos indemnitás

A képviselőház dec. 5-iki ülésén Teleszky pénzügyminiszter beterjesztette az indemnitásról szóló törvényjavaslatot, amely az 1916/17. költségvetési év első hat hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló 1916. évi XXII. tc. 1. és 2. §-aiban foglalt rendelkezések hatályát az 1916/17. költségvetési év végéig kiterjeszti.

A javaslat különös intézkedéseket nem tartalmaz; a kiadások és bevételek elszámolásának alapjául az 1914/15. évi költségvetést jelöli meg; csupán a 3. §. novum. Eszerint az átruházási jognak az 1916/17. költségvetési évben való gyakorlására nézve – a 2. §-nak második és harmadik bekezdésében foglalt határozmányokból folyó korlátozással – ugyanazok a rendelkezések veendők irányadókul, amely rendelkezésnek az 1914/15. évre szóló állami költségvetésben engedélyezett hitelekre nézve megállapittattak; – mindazonáltal azzal az eltéréssel, hogy a m. kir. államvasutak beruházásainál az 1916/17. évben a „forgalmi eszközök és fölszerelés”-re és az „építkezések”-re engedélyezett hitelek között is lesz átruházásnak helye.

A 4. §. felhatalmazza a kormányt, hogy az 1904. évi XIV. tc. alapján az elmult évekre vonatkozó állami költségvetésekben előirányozva volt hitelösszegeknek fel nem használt részeit az 1916-17. évben felhasználhassa akkor is, ha ezek a hitelmaradványok az 1915. évi XII. tc. határozmányai alapján az 1916/17. évi kezelésbe átvihetők nem lennének.

Felhatalmaztatik a pénzügyminiszter, hogy az 1909. évi XV. tcikkel kőszénbányászati beruházásokra engedélyezett hitelnek az 1915/16. költségvetési év végén még igénybe nem vett maradványát az 1916/17. költségvetési évben felhasználhassa és hogy a szóban levő beruházási hitelből az idézett tc. 5. §-a értelmében az almásvölgyi (bozovicsi) bányászat beruházásaira eső 2,297.130 K-nak az emlitett bányászat céljaira igénybe nem vett részét az 1909. évi XV. tc. 5. §-ában megjelölt többi bányáknál használhassa fel beruházásokra.

A javaslat többi szakaszai uj állami állások szervezésére vonatkoznak.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Indemnitás
Szabóné Fricska Anna

Az indemnitás országgyűlési felhatalmazást ad a kormány számára arra, hogy az új költségvetés elfogadásáig az előző évi költségvetés alapján gazdálkodjék.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98