Dtum
Login with Facebookk
1916 | Február

A szerbiai kintlévőségek

A kereskedelmi miniszter tudvalevőleg értesitette a kamarákat, hogy hivják fel a kereskedőket, hogy szerbiai kintlévőségeiket a 111. hadsereg hadtápparancsnokságánál jelentsék be. A budapesti kamara utján eddig mintegy 3,5 millió K követelést jelentette be.

Időközben egyes kereskedők személyesen akartak a szerbiai viszonyokról tájékozást szerezni és leutaztak Belgrádba. Ezek a kereskedők csakhamar visszatértek, azt hozván hirül, hogy a hadtápparancsnokság nem tud semmit a kintlevőségek behajtásáról és zavarban van, mert nem tudja mit csináljon a hozzá érkező bélyeges okmányokkal, melyekkel a követeléseket bejelentik. Az egész hiradás egy buzgó katonai tisztviselő félreértéséből keletkezett.

Szerbia egyelőre szigoru katonai uralom alatt van, a gazdasági élet még nem tért vissza rendes medrébe és a katonai parancsnokságoknak egyéb dolguk van, semmint hogy polgári követelések biztositásával foglalkozzanak. 

Az kétségtelen, hogy a hágai konvenció értelmében a polgári peres eljárás a szerb törvények értelmében tovább funkcionál, ámde fentartatott a szerb kormány azon intézkedése is, mely az adósoknak a békekötés után hat hónapra fizetési haladékot engedélyezett. A mig ez a rendelkezés hatályban van, nagyon természetes, hogy a magyar hitelezőknek, de más hitelezőknek is, vajmi kevés keresnivalójuk van Szerbiában.

Tekintettel azonban arra a körülményre, hogy mind több olyan kereskedő és iparos tér vissza Szerbiába üzletük vagy vállalatuk folytatására, a kiknek anyagi helyzete a fizetést lehetővé tenné, mindenesetre fontolóra kellene venni a moratórium megszüntetését, illetve a követeléseinknek lehető biztositását. Nagyon természetes, hogy itt kizárólag a birói mérlegelésnek volna fentartandó, vajjon kik tudnak fizetést teljesiteni.

Ámde még ebben az esetben is felmerül az a jogos kérdés, hogy vajjon a fizetések milyen valutában teljesitendők s mi történik a követelés összegével, a midőn ma a dinár értéke körülbelül ötven százalékra tehető.

Ezek szerint az egész kérdés még fejletlen és elő nem készitett állapotban leledzik, miért csodálkozunk, hogy a kereskedőket mindenféle felhivásokkal tévesztik meg.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98