Falkenhayn a Verdun körüli modern erődrendszer ellen vezette a német főerőket. A cél nem a város elfoglalása volt önmagában, hanem mindenekelőtt a francia hadsereg legyőzése, erőinek felmorzsolása.

Mint az első világháború egészében, de többször a részletekben is, ezúttal is a gyengébb támadta meg az erősebbet. 1916 elején két és fél millió német, de három és fél millió antant katona állt szemben egymással a nyugati fronton.

Falkenhayn a Meuse folyótól keletre támadott. Itt, egy kisebb (15 kilométeres) frontszakaszon helyileg túlerőt alakított ki, mind a katonák számát, mind a tüzérség erejét tekintve. Különösen jelentős volt a német erőfölény a nehéztüzérségben. A német győzelmi remény mégis irreálisnak tűnt: semmi sem akadályozta az antantot abban, hogy nagyobb erőket vonjon a térségbe.

Galántai József professzor könyvében így ír: A támadás február 21-én kezdődött, nyolcórás, de hatalmas erejű tüzérségi tűz vezette be a gyalogosok rohamát. Az első napokban a németek 10 km széles és 3 km mély betörést értek el.

Egy hétig tartó heves harcban – amelynek során február 25-én a németek kézitusában vették be Douamont erődjét – végül is kb. 8 km mélységben sikerült előre nyomulniuk a Meuse folyótól keleti irányban a Woevre-síkságig húzódó mintegy 40 km-es szélességű frontszakaszon, de 25 000 ember elvesztésével.

A német támadás megkezdése utáni napokban ugyanis – február 24 és 28-a között – Joffre teherautókon gyorsan ideszállított 7,5 divízióval és 300 nehézlöveggel erősítette meg a védelmet, amely így – a németekéhez hasonló veszteséggel – ellenállhatott. Az erők „morzsolása” az első menetben nagyjából azonos volt.