Polónyi Géza és Szmrecsányi György interpellációi révén Tisza gróf miniszterelnöknek és utána a magyar képviselőháznak is ujra kellett foglalkozni bizonyos osztrák tünetekkel, melyekből – legalább a látszat szerint – arra lehet következtetni, hogy Ausztriában csak nem akar teljesen és végérvényesen kipusztulni az az irányzat, mely Magyarország lebecsülésében, a magyar érdekek visszaszorításában s a nemzeti szellem provokálásában keresik a dualisztikus monarchia legfontosabb feladatait.

Az pedig közismert tény, hogy a Teznerek és Turbák és a régibb szellemet szolgáló egyéb osztrák közjogászok, publicisták és politikusok ujabban ismét olyan teoriákat feszegetnek, melyekkel szemben nemcsak a magyar tudományos élet elismert tekintélyeinek, hanem magának a magyar miniszterelnöknek is ismételten kellett állást foglalni. Annál csodálatosabb ez, mivel a magyar nemzet éppen most bizonyította be ujból tántoríthatatlan királyhűségét, az a vitézség pedig, mellyel magyar katonák 18 hónap óta küzdenek a hazáért, Ausztriáért és a közös urakodóért, valósággal eldöntötte sorsát azoknak a háboruinak, amelyeken résztvettek a mi hadaink.

Az a komoly intelem, mellyel Tisza miniszterelnök már régebben fordult azokhoz az osztrák tényezőkhöz, akik szítói és táplálói annak a bár szűk keretek közt mozgó, azonban tényleg mégis létező magyarellenes, de egyuttal Ausztria és a dinasztia érdekeit is sulyosan érintő mozgalomnak, nem hozta meg eddigelé a remélt fordulatot. Mindazonáltal igazat kell adnunk Tiszának, hogy megkérdezte a Háztól, vajjon ezek az interpellációk és főleg az azokon végigvonuló hang méltók-e ahhoz a világtörténelmi momentumhoz, amelyben állunk, méltók-e a magyar nemzethez és szolgálják-e ügyünket?

A tényleges sérelmek ellenére nem tartjuk ugyanis alkalmasnak a jelen időpontot olyan diskusszió megindítására, mely hátrányos befolyással lehetne a dicsőségesen küzdő magyar és osztrák hadak harci szellemére és amelyet az ellenséges külföld bizonyára tendenciózusan ki fog használni ellenünk.

De még ebből a nagy igazságból sem vonható le az a következtetés, hogy hát hadd maradjon csak e tekintetben is minden ugy ahogy eddig volt. Ugyanazok a birodalmi és dinasztikus szempontok ugyanis, melyek ránk nézve békében és háboruban egyaránt irányadók, kötelezők erővel kell birnak az osztrákokra is.

És azért talán nem ártana, ha a magyar miniszterelnök felhivná a három uj taggal fölfrissiettt Stürgkh-kormány és egyéb illetékes tényezők figyelmét azokra a jelenségekre, melyeknek elhatalmasodása – tekintettel a közeledő kiegyezési tárgyalásokra – első sorban Ausztria érdekének ártana.