Dtum
Login with Facebookk
1916 | Június

A gabonatermés biztositása

Budapest, 1916. junius 10.

A háboruban a gabonatermésnek az élelmezés céljaira való biztositása nem csupán a gazda munkájától és az időjárástól függ, mint a békés viszonyok között. Rendes termés mellett ugyan mindig képesek voltunk magunkat ellátni kenyérmagvakkal és a belőlük készült liszttel, és rossz termés esetén kisegitett a külföldről való gabonabehozatal.

A háboru okozta elzárkózottságunkban nemcsak az emlitett legjelentősebb tényezőre van szükség, hogy a szükséglet fedezésére szükséges gabonamennyiséget biztosithassuk, hanem egyuttal célszerü kormányzati intézkedésekre is, amelyek a termelt gabonamennyiségnek tervszerü és takarékos felhasználását biztositják. 

Most, junius elején, néhány héttel az aratás megkezdése előtt ezzel a legnagyobb jelentőségü gazdasági kérdéssel már egészen nyugodtan foglalkozhatunk, mert gabonatermésünket teljesen biztositottnak vehetjük. Késő ősszel még komoly gondokkal lehettünk eltelve az idei termés iránt, mert az őszi időjárás fölötte kedvezőtlen volt az őszi mezei munkákra és a télen meglehetősen kellemetlen visszaesést tapasztalhattunk az őszi megmüvelés tekintetében.

De nemcsak az időjárás volt kedvezőtlen, a munkaerő és igás állat is erősen hiányzott a tavalyi őszi munkák alkalmával. Hadvezetőségünk, amely a háboru folyamán nemcsak a harctéren aratott fényes diadalokat, de a gazdasági szükségletek szemmeltartására és szolgálatára is mindig eleven érzéke volt, tavaly ősszel a szükséges munkaerőt nem bocsáthatta a kellő mennyiségben, a hadban álló katonaság egy részének szabadságolása utján rendelkezésre. Igy hát bele kellett törődnünk abba, hogy az őszi munkálatok terén valamivel elmaradtunk az előző évek mögött.

A tél azonban és főleg a tavasz minden irányban kedvező volt. Az őszi vetésekre előnyös téli időjárás, még inkább a napsütéses és esős, szép tavasz nemcsak az őszi vetés fejlődését mozditotta jelentékenyen elő, hanem lehetővé tette sok elmaradt munka pótlását, ami különösen a tavasszal nem várt mértékben sikerült.

A hadvezetőség a tavasszal a szükséges munkaerőt is meglepő bőkezűséggel bocsátotta a mezőgazdaság rendelkezésére és ennek köszönhetjük, hogy ami az emberi munka közremüködését illeti, ebben a tekintetben bőven pótolhattuk az ősz mulasztásait. A tavasz és a nyár eleje azután meghozta a többit, mert a kedvező időjárás bő fejlődésre fakasztotta a termést és nemcsak a kenyérmagvakban, hanem a takarmánycikkekben is kedvező termési eredményekre számithatunk. 

Ha mindezekhez hozzávesszük, hogy a Balkán-államoknak fölös termése immáron zavartalanul eljuthat hozzánk és Galicia terméséből az idén már egy részt szintén rendelkezésre bocsáthat, azt mondhatjuk, hogy a természet és az emberi gazdasági munka teljesen biztositottak nemcsak kenyérmagvakkal, hanem takarmánycikkekkel is, ugy hogy hussal és zsirral való ellátás az uj termés behordása után szintén kedvezőbben fog alakulni. 

Nem kevésbé fontos azonban a másik tényező is: a termés tervszerü és takarékos felhasználása és szétosztása, mert a háborus gazdasági helyzetben még igen jó termés mellett sem lehetnénk megkimélve az áruhiánytól és az árak tulhajtásától, ha a viszonyokat szabadon fejlődni engednők.

Az állam már tavaly rátette kezét a kenyérmagvakra és a takarmánycikkekre és az általa életrehivott Hadi-termény részvénytársaságban külön szervet alkotott magának az emlitett és a gabona célszerü elosztásával és felhasználásával járó teendők központi vezetésére.

Ez a szabályozás a napokban a termés zár alá vételére vonatkozó rendelettel a most következő gazdasági évre ujból megtörtént és a tavalyi tapasztalások alapján nem kételkedtünk benne, hogy ennek az óriási szétosztási munkálatnak a lebonyolitása az idén még simábban fog végbemenni, mint tavaly, amikor tudvalevőleg alapos panaszra szintén nem volt ok.

A Haditermény-társaság, amely tavaly közvetlenül az aratás előtt kezdte meg első szervezkedését, az idén a maga bizományosaival, mint teljesen kiépitett és begyakorlott óriási szervezet, készen áll a nagy munka lebonyolitására, ugy hogy kétségtelennek tekintjük, hogy ez a már bevált szervezet az első évi gyakorlat után teljesen kifogástalanul fog működni.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Aratók megérkezése a lovasberényi kastélyhoz Az aratók felvonulása Aratók pihenője
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98