Dtum
Login with Facebookk
1916 | Június

A német tőke és magyar föld

Magyarország sokáig volt Hamupipőkéje Európának, még pedig főleg gazdasági szempontból. A legtöbb európai ország, sőt köztük szövetségeseink is, ugy tekintenek bennünket, mint a szükséges rosszat, egy gabonaellátó intézményt, amely különben még Ázsiához tartozik. A háboru megváltoztatta ezt az abszurd felfogást és megtanitotta szövetségeseinket és ellenségeinket egyaránt arra, hogy katonai esélyeken kivül olyan egyébb kiválóságaink is vannak, amelyekkel joggal dicsekedhetünk. 

A német félhivatalos lap legutóbb külön cikket szánt erre a kérdésre és beismerte, hogy eddig nem méltányolták gazdasági erőinket és kapacitásunkat. Ez a beismerés egyben kötelez, a német tőkének különös érdeke, hogy a mi energiánkat kihasználja és hozzájáruljon ahhoz, hogy ilyen nagy értékek ne heverjenek gyümölcsözetlenül.

A földgáz rt. példája azt mutatja, hogy a német kapitalisták, főleg pedig a bankok jól tudják, hogy milyen hasznos szolgálatokat tehetnek nekünk és maguknak, ha befektetéseket eszközölnek és nem zárkóznak el a kockázattól sem, ha busás nyereségre van kilátás. 

Bizonyos, hogy bankjaink és vállalataink az elmult évek alatt sokat mulasztottak és ezeket a mulasztásokat most már alig pótolhatják. Épp ezért örülnünk kell, hogy a német tőke ki fogja egésziteni a miénknek félbenmaradt müködését és meg fogja termékenyiteni a magyar földet. Ezt olvassuk ki a német félhivatalos ébresztőjéből s azt hisszük, hogy nem csalódunk.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Bugyborékoló földgáz Kis-Sármáson A földgáz kútja
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98