Dtum
Login with Facebookk
1916 | Június

A kő ellensége

Hajdanában, a mikor még béke volt a világon, igen egyszerü, ha nem is nehéz és veszélyes, de mindenesetre komoly feladat volt a sziklák eltávolitása az épités utjából. Néhány szóval el lehet mondani a lefolyását. A kijelölt sziklába három ember lyukat vés bele. Az egyik leül s rátart a kőre egy acélvésőt, a másik kettő pedig váltakozó ütemben addig üti a véső fejét, míg a kőben lyuk támad. Mikor a véső egészen eltünik a lyukban, hosszabb acélrud kerül elő, s mindaddig folytatják az ilyen módon való lyukverést, míg a kívánt mélységü nyilást elérték.

 

A szikla nagyságától és a kő minőségétől függően nyolcvan centimétertől két méter mélységig is terjedő lyukat furnak, amelyet robbantólyuknak neveznek. Most ismét a végzendő munka szerint annyi robbanó szert tesznek a lyuk mélyére, amennyi szükséges a megfurt szikla szétdarabolásához. A robbantó szert lefojtják, a lyuk többi részét földdel, gyeppel, papirossal kitömik, a gyujtózsinórt meggyujtják s a töltés elvégzi a sziklahámlás munkáját.

 

Az olasz harctéren ugyanezt a munkát kell elvégezni, azzal a kis különbséggel, hogy a robbantó katonamunkások és munkáskatonák állandó ellenséges golyózáporban állanak. Lesz még alkalmunk bemutatni azokat a kézi furógépeket, amelyek a robbantáshoz való furólyukat egyetlen egy ember munkájának segélyével tizszerte gyorsabban készitik el, mint ahogyan azt három ember gép nélkül csinálja. Az itt látható kép ugyanilyen furólyuk-készitő gépet ábrázol, amely a béke munkájában nyert már eddig hatalmas feladatot s nincs kétség az iránt, hogy a hegyekben folytatott háboruink nem egyszer vették igénybe e gépet.


Ausztria déli részén épült vagy tiz-tizenkét esztendővel ezelőtt a Pyonbahu és a Karawankenbahn, két igen nehéz hegyi jellegü vasút, amelyen még az utazás is látványosság. Főleg az utóbbi vasút bővelkedik olyan technikai csudákban, amelyek vetélkednek a hires svájci vasúti remekalkotásokkal. E vasúti pályán völgyhid, alagut, szakadékátlépés, sziklabevágás, kőtöltés, támasztó, bélésfal folytonos változatossággal követi egymást. Különösen az alagut dominál.

 

A legnagyobb a Karawanken-alagut, amelynek épitésénél alkalmazták Ausztriában először az amerikai rendszerü, vasúti kocsikra szerelt villamos furógépet. A sziklák megfurását robbantás céljaira ez a gép végezte el. A módja természetesen az volt, hogy az ideiglenes munkapályát az alaguthelyig vezették, a mozdony odatolta a furógépes kocsit a sziklafalig, ez ott elvégezte a furást, azután a mozdony jó messzire hátrahozta a gépet, jött a robbantás, azután a kőtörmelék eltakaritása, s a munka ujra kezdődött. Mihelyt a kellő mélységű üreg elkészült, uj sineket fektettek, s a furógépes kocsi megint elkészitette az uj furólyukakat. Szinte azt mondhatjuk, hogy a vasút maga készitette el magának az alaguton való átjutást.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98