Dtum
Login with Facebookk
1916 | Május

Franyó Zoltán Romain Rolland darabja

"Minden lélek, aki az igazsággal egyszer szembenézett és mégis tagadni akarja, öngyilkosságot követ el." (Teullier)

Bizonyos, hogy a svájci számkivetésbe visszavonult nagyszerű francia neve - ha nem is éppen a tízkötetes "Jean Cristoph", hanem inkább honfitársai általános és föltétlen német-gyűlöletével szemben különvéleményül írott cikkei is nyílt levelei révén - ma Németországban (mert argumentum) sokkal népszerűbb, mint akármelyik német író neve.

 

De az is bizonyos, hogy Romain Rollandnak e kétes értékű népszerűségben éppoly kevés öröme telhetik, mint abban az elvakult gyűlöletben, mellyel hazája, a saját sovinizmusától megkótyagosodott Franciaország reprodukálhatatlan átkok kíséretében renegátnak, sőt hazaárulónak bélyegezte.

 

Egyikben sem telhetik öröme, mert az egyik éppúgy politikai önzésből fakad, mint a másik, már pedig Rolland tiszta és áhítatos egyéniségétől semmi sem áll oly messze, mint az a szándék, mely a művész művészi meggyőződését a lelkiismeret elhallgattatásával az aktuális politika szeszélyei szerint akarja idomítani.

Igaz, hogy Rolland már a háború előtt is kedvelt és olvasott írója volt a francia kultúrán nevelkedett ifjú Németországnak. Számtalan személyi és művészi kapocs kötötte őket egymáshoz: barátok, elvtársak, városok, utazások, tanulmányok, zenei tradíciók, művészettörténelmi vonatkozások és - mindenekfölött - "Jean Cristoph", ez a Beethoven-imádatban megfogalmazott és közép-rajnai élmények termékenyítő melegében kilombosodott legnémetebb francia regény, mely időtlen-időkig maradandó irodalmi és emberi értékeiben időtlen-időkre elszakíthatatlanul összeötvözte a germán szívósság vasát a gall szellem aranyával.

Hiába átkozzák Franciaországban, attól úgyse lesz németebb, és hiába dédelgetik Németországban, attól nem lesz kevésbé francia. Franciaország! Németország! Se Franciaországban, se Németországban nem tudják - vagy nem akarják tudni, - hogy e fogalmak mennyire mást jelentenek Rollandnak, mint bárki másnak.

 

Ő művész, költő, az egész világegyetem honosa, aki Németországban egész biztosan nem az imperialista politika gőgös Németországát, hanem a Goethe, Beethoven, Bach, Heinrich, Schütz, Paul Gerhard, Zachow, Erlebach, Kuhnau, Buxtehude és Wagner Németországát szereti és Franciaországban nem a Pascal, Baudelaire, Millet, Charles-Lonis Philippe, Lewaître Franciaországát, hanem a dantoni vér-orgia, a Dreyfus-pör, a Caillaux-krízis és a Maurice Barrčs-féle ál-nacionalizmus Franciaországát gyűlöli.


Ezt tudni illik és illik tudni elsősorban Németországban, ahol senkinek se lehet érdeke, hogy a barátságnak hamis hangszereken elfújt himnuszaival örök időkre fájdalmas sebet üssenek annak az emberi érzékenységén, aki művészetével örök időkre hozzájuk kapcsolódott.

 

Persze, a maga erejétől és öntudatától egész az öntudatlanságig megmámorosodott németségnek Rolland is azért jött kapóra, hogy benne, - az ő őszinte és mindent torzítatlanul visszatükröző egyéniségében - önmagát önmagának fölfedezze, de ha már ezt tette, nem lett volna szabad a tapintatlanságban odáig menni, hogy azt a drámáját cibálják hajánál fogva a nyilvánosság elé, mely - amellett hogy a francia történelem speciális bűneit rikító plakátszínekkel keni színpadra - egyáltalában nem reprezentálja Roland írói képességeit.

A darab néhány évvel azután íródott, hogy a francia nemzet - és vele Rolland is - hatalmas erkölcsi válságon esett keresztül. Ezernyolcszázkilencvennégy... Dreyfus-affér... mi külföldiek rég elfeledtük, csak homályosan emlékszünk rá, hogy egy magasabbrangú zsidó katonatisztről volt szó, aki a vád szerint vétkes volt, de a valóságban valószínűleg ártatlan.

 

De azt csak kevesen tudják, hogy az álarc mögött, melyet ez a botrány a külföld megtévesztésére magára öltött, a legborzasztóbb és legerkölcstelenebb krízis viharzott, melyet Franciaországnak valaha el kellett szenvednie és amely még ma sem ért véget.

 

Ez a válság ugyanis nem csupán politikai bolygórendszerét bolygatta meg, a hazugság elvetemült hadjárata volt az igazság ellen általában, a politikává aljasodott vallás háborúja volt a szabadság vallása ellen, az önző és hataloméhes érdekpolitika offenzívája a nemzeti becsület és szabadság védelmezői ellen.

 

"Tout au fond nous étions les hommes du salut temporet", írja Charles Peguy e mélyen erkölcsi természetű küzdelemről, mely befészkelte magát a lakásokba és elharapódzott a legbensőbb intimitásokig.

 

Barátokat lódított kétfelé, régi szerelmeket tépett szét, csöndes és boldog családok közé hajította be a testvérharc tűzcsóváját és pusztító tüze az elidegenedés, keserűség, szakadás fájdalmas sebeit perzselte a lelkekbe.

 

De mint mindennek, ennek is megvolt a hasznos oldala, egyszer és mindenkorra különválasztotta az erőseket a gyöngéktől, egy táborba terelte a nemesebb jellemeket, kik az ország erkölcsi épségéért küzdöttek, egy közös hitvallás, egy erős és tiszta akarat lobogója alatt.

Ebben a ciklonban, mely Franciaország minden intellektuális piszkát és lélek-szemetét fölkavarta, Rolland jelleme is acélossá edződött, mélyebb gyökeret eresztett benne a nép iránt táplált szeretete. Akkoriban egész tehetségével a színpad felé fordult, nemcsak mint teremtő művész, hanem mint ideális terveket megvalósítani vágyó szervező és igazgató is.

 

A Théâtre de l'Qeuore kisszámú, de kényes ízlésű törzsközönsége előtt egymásután kerültek bemutatóra a shakespeare-szerűségük miatt Franciaországban hűvösen fogadott "St. Louir", a háromfelvonásos "Aërt" és alig néhány hét múlva első darabja annak a tíz drámából álló sorozatnak, melyben a forradalmat, a francia nemzet Iliasát akarta megjeleníteni. Ennek a cyklusnak keretében került 1898-ban - először "Morituri" címen - bemutatóra "A farkasok", melyet most a bécsi Volksbühne is előadott.

 

Siessünk bevallani, semmi sincs benne a "Zean Cristoph" lírai szépségeiből, hideg francia pátosz terpeszkedik végig a színpadi technika szempontjából elég primitíven felépített három felvonáson, melynek cselekménye nem hús-vér emberek szenvedélyes harcában izzik tragikummá, hanem fogalmak, ideológiák, elvontságok között mesterségesen tenyésztett dialógusokban fekélyesedik akadémikus vitatkozássá. A szereplők csak élettelen bábjai a két ellentétes világfelfogásnak: az igazságosságnak és a hazafias lelkesedésben megindokolt szükségszerűségnek.

 

A dráma történelmi hátteréül Rolland a hadseregnek a konvent erőszakosságai által előidézett 1793. évi forradalmát választotta és "farkasoknak" a tansculotteokat nevezi, e vérengző plebejusokat, kiket a közös gyűlölet tart együtt, kik vak eszközei az eszmének, melyet jelszóul választottak, melynek jelentőségét azonban nem értik. Mint a szennyes árvíz úgy hömpölyög körül ez a gyűlölet a nemesi származású D'Oyront, aki a magasabbrendű emberiségért harcol.

 

Mindkét párt gyűlöli, az emigrált nemesség azért, mert a plebejusokhoz pártolt, a konvent tagjai pedig nemesi vére miatt, melyet nem tud elfojtani magában. Egy hamisított levél, mely egy lepénzelt mainzi paraszt kezén keresztül a sanseulotte-ok elé kerül, kétségtelen bizonyítéka lett az arisztokrata árulásának.

 

Egy teljes felvonásnyi eseménytelen, szenvedélytelen, tehát drámaitlan eszmecseréért csupán azok az igazán fenséges kinyilatkoztatások kárpótolnak, melyekkel Romain Rolland az egykori akadémikus, Teullier jellemén keresztül tulajdonképpen a maga fanatikus igazságkeresését szegezi ellene a csillogó jelszavak mögött handabandázó korrupciónak.

 

E néhány egyszerű és mély szava a darabnak a lírai exaltáció forrpontján izzik, vakít és sistereg, az a kurta, de szent lelkesedéssel vívott küzdelem, mellyel Teullier az igazság tudatában, de az igazság döntő bizonyítékai nélkül meg akarja menteni d'Oyront a durva mészárosból népszerű hadvezérré avanzsált Verrat bosszújával szemben: emberi és színpadi szenzáció.

 

Teullier mégis alul marad az elvakult plebejusokkal vívott harcában: D'Oyront halálra ítélik és Láesnel, a konvent Pilátusa, aki legbelül maga is meg van győződve D'Oyron ártatlansága felől, azzal mossa a kezeit, hogy szívesen vállalja a szégyent, ami a nevére száll, ha a megszégyenítő ítélettel használhat "az eszmének".

Elszánt vádbeszéd, meggyőző védekezés, felsőséges etnika, biztos emberismeret, nagyszerű történelmi tanulmány, kitűnő regény-stúdium, - tehát rossz darab. És ez a rossz darab - éppen hibáival - igazolja a későbbi hibátlan kezű és lelkű regényírót, vagy megfordítva, s későbbi egy-test, egy-lélek-regényíró visszafelé menti a hústalan és lélektelen alakokon keresztül vitatkozó drámaírót.

A bécsiek - akiknek ízlése pedig nem romlott le egészen a "reichsdeutsch" háborús irodalom önző és öntelt patriotizmusáig - még az erőtlen jelenetek után is tüntetően ünnepelte a szerzőt, de oly módon ünnepelte, hogy a tapsok taktusán keresztül lehetetlen volt nem észrevenni a művészi megnyilatkozások politikai ekvivalenseit, melyek ma, majdnem húsz esztendő évszázadokkal is felmérhetetlen históriai átalakulása után - persze - egészen másképp értetik magukat, mint amit az író annakidején meg akart éreztetni velünk.

(Bécs)

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
167.539... 167.539...
... pengő ebben az évben a Budapesti Automobil Közlekedési Rt.,...
Léghajóba csalt áldozatok Léghajóba csalt áldozatok
A fővárosban legutóbb két ügyes csaló járt, akik több gazdag polgárt...
Tolvajfilozófia Tolvajfilozófia
Ne tessék hinni, hogy az a tolvaj, aki már mesterségévé tette, hogy...
Kosztolányi Dezső -  Baudelaire és Verhaeren Kosztolányi Dezső - Baudelaire és Verhaeren
Lehet-e verset - egyik nyelvből a másikra - fordítani? Nem lehet....
A Ferencváros gólzáporral verte Belgrádban a Beogradskit A Ferencváros gólzáporral verte Belgrádban a Beogradskit
Ausztria és Magyarország két-két csapatot indított vasárnap a...
Klebelsberg kultuszminiszter a numerus claususról beszélt a pesti izraelita hitközség diszülésén Klebelsberg kultuszminiszter a numerus claususról beszélt a pesti...
A Pesti Izraelita Hitközség vasárnap diszülésen ünnepelte a...
Kanada veretlenül győzött a téli olimpiász jéghokki-tornájában Kanada veretlenül győzött a téli olimpiász jéghokki-tornájában
A jégpalotában az olimpiai jéghokkitorna utolsó mérkőzését játszotta...
Nagy Ferenc miniszterelnök rádióbeszélgetése nyugati útjáról Nagy Ferenc miniszterelnök rádióbeszélgetése nyugati útjáról
Nagy Ferenc miniszterelnök szombaton este beszélgetést folytatott...
Irreális verseny, drága kamat és éles kenyérharc
Manapság interjúban tájékozódni gazdasági kérdésekről majdnem annyit...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98