Dtum
Login with Facebookk
1916 | Március

Kisérletek állatokon

Az egyes állati szervek átültetésére vonatkozó kisérletek még mindig folyamatban vannak. Carrel francia orvos több ilyen sikerült transplantációt végzett már; a többek közt az egyik kutya kimetszett veséit átültette a másik kutya veséinek helyébe, s mind a két kutya teljesen kiheverte a cserét.

 

Carrel ezután vérerek és artériák egy-egy darabját ültette át más állat szervezetébe, s miután ezek a kisérletek is sikerrel jártak, ujabb és merészebb lépésre szánta el magát. Kiválasztott két egyforma nagyságu kutyát, s mind a két állat ballábáról, tiszta sebészi műtéttel, lemetszette a talpat: bőr, izom, idegek, véredények és a csont is természetesen átmetszetett.

 

Ezután a két lemetszett talpat kölcsönösen fölcserélve, odavarrta a két kutya ballábának csonkjához; a két kutya tehát ily módon talpat cserélt egymás közt. Carrel az operált lábat annak rendje és módja szerint kezelte és csakhamar azt tapasztalta, hogy a seb még csak nem is gennyed, hanem gyógyulásnak indul; bőr a bőrhöz, csont a csonthoz és véredény a véredényhez szépen hozzáforrt, csak éppen az idegek nem egyesültek és ez ok miatt az odavarrt talp érzéketlen függelék gyanánt fityeg le a kutya lábáról

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98