Dtum
Login with Facebookk
1916 | November

A jávai szarvascsőrü madár

Vad, szemfüles és okos állat, nagyságra akkora, mint a kisebbfajta pulyka, Hátsó-Indiának és a Füszer-szigeteknek (Borneo, Celebes, Jáva) rendesen sürü, szálas erdőiben lakik. Mindig a fákon tartózkodik, nagy teste dacára is elég jó repül, legtöbbnyire olyan zajjal, hogy a repülő madarat előbb halljuk, mint látjuk. Szemtelen, tolakodó madár, nem igen fél a nagy ragadozó szárnyasoktól se, mert hatalmas csőre kitünő fegyver, amellyel pompásan tud védekezni. Az élelme sokféle; leginkább gyümölcscsel és magvakkal él, de megtámadja a kisebb gerinceseket, és fölfalja a rovarokat is.


Legsajátosabb a szarvascsőrü madarak költése, amelyre hiába keresnénk példát a többi madarak között. Rendesen tágas faodvakban raknak fészket, és a him teljesen "befalazza" kotoló párját ebbe az oduba, csak éppen akkor lyukat hagy rajta, hogy az élelmet benyujthassa, a mig a tojó kotol. A fészekből tehát valóságos börtön lesz, és a tojó mindaddig raboskodik, mig csak fiókái el nem érik a röpülős kort. A him ezalatt lankadatlanul táplálja párját és magzatait, még pedig olyan önfeláldozással és erőfeszitéssel, hogy a költés szakának végén csontvázzá soványodik.


Tickell, angol természetbuvár, aki Jáva szigetén figyelte meg a szarvascsőrü madarat, érdekesen irja le a furcsa állatok költését...
"A bennszülöttek megmutatták a madár fészkét, mely egy galy nélkül szűkölködő, hatalmas szálfa odvában volt, körülbelül 15 méter magasságban. Vastag agyagrakás zárta el az üreget, és csak akkora nyilást hagyott szabadon, hogy a tojó kidughata rajta a csőrét, és a him igy etette a párját. Az egyik bennszülött bambusz-cövekeket vert a fába, és ezeken, mint létrafokon, nagy nehezen fölkapaszkodott az oduig; ott hozzáfogott az agyagrakás szétbontásához, mialatt a him hangosan hörgött, és közben fenyegetőleg röpdözött körülötte, mintha meg akarná támadni.
Mikor a nyilás elég tágas volt, az emberem belenyult, de a tojó ugy megvágta a csőrével, hogy az ember fölordított fájdalmában,és majdnem leesett ijedtében a fáról. Ekkor rongyokba burkolta a kezét, s igy aztán siekrült fészkéből kiemelnie a nyomoruságos külsejű csuf és piszkos madarat. Mikor a madarat eleresztettük a földön, az állat képtelen volt szárnyra kelni, csak a csőrével csapdosott fenyegetőzve és ide-oda ugrált. Végre nagy nehezen fölmászott egy alacsony fára, és ott maradt ülve, mert nagyon meg volt dermedve, és nem tudot a röpülő himhez csatlakozni. Az odu fenekén, egy méternyire a nyilása alatt, egyetlen egy piszkos, világosbarna tojás hevert, fakorhadékból és tollakból készült ágyon..."


Azt a körülményt, hogy a him a költésidejére elfalazza a tojót, megerősitik a többi természetbuvárok is, akik a furcsa állat egyéb szokásait is feljegyzik. Ezek szerint a szarvascsőrü madár társas életet él, komoly, nyugodt tulajdonságai és mozdulatai, valamint önbizalom és méltóság jellemzik. Órahosszáig elül a magas fák tetején, s nyakát behuzván a vállai közé, mozdulatlanul nézi a világot, olyan rendületlen komolysággal, mint a törvényt ülő bírák. Néha elfojtott hangon kvákog, mint az örökbéka, de ha a vadász a furcsa madarak ünnepies gyülekezete közé durrant, s valamelyiküket lelövi a fáról, akkor a sebzett madár oly erős hangon bőg, hogy szinte bámulatba ejt. A hangja ilyenkor a szamár orditásához hasonlít, és nagyon erőteljes, valószinüleg azért, mert a madár légzőcsöve és hangrése szokatlanul csontos.


Fogságban évekig megvannak ezek a furcsa madarak, és különösen a fiatalok nagyon könnyen megszelidíthetők, bár azután is mindig bátrak maradnak, és az idegeneket erősen fenyegetik csőrükkel. Az állatkertekben is jól érzik magukat, bár nagyon falánkak, és a kisebb madarakat üldözik, sőt föl is falják; egymás közt azonban nagyon jól összeférnek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Miniszterelnök Ur! Miniszterelnök Ur!
A háboruban térképen követtük a seregek hadmozdulatait. Ma egy halom...
Székely Bertalan tanítványai között - Irta: Egy tanítványa Székely Bertalan tanítványai között - Irta: Egy tanítványa
Egy sereg jeles magyar festő, a kik Székely Bertalan vezetésével...
Cseh fasiszta akció Cseh fasiszta akció
A szombatról vasárnapra virradó éjjelen, egy óra tájban mintegy ötven...
A Reynaud-kormánynak döntő parlamenti győzelme A Reynaud-kormánynak döntő parlamenti győzelme
Politikai körökben általános a vélemény, hogy az a döntő győzelem,...
Cambridge győz
Ezúttal kivételesen gyönyörű idő kedvezett az angol evezőssport egyik...
Kádár Béla kiállítása
Egy műbarát összegyűjtötte Kádár Bélának egy csomó rajzát és...
Kicsike diktátorok Kicsike diktátorok
Ez az én országom és a főbíró birodalma – mondotta nekem...
Olcsó ernyő Röntgen-képek fölvételére Olcsó ernyő Röntgen-képek fölvételére
A nagy platinahiány miatt a báriumplatinaczianiddal bevont...
Rajzos kövek Rajzos kövek
A természettudományok fejlődésével erősen meggyérült a múzeumok e...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98