Dtum
Login with Facebookk
1917 | December

A tőzsde nyugodt napjai

A kávéházi tőzsde 

A négynapos karácsonyi szünet előtti erőteljes hausse-irányzat jellemzi legjobban a tőzsde szilárd hangulatát. A bizakodó felfogás a mai kávéházi forgalomban is felülkerekedett.

Az osztalékbecslés tekintetében ugylátszik optimista véleményen van a spekuláció, a kontremin folytonos betörési kisérlete dacára, szilárd irányzatot diktál.

Hausse-motivumul szolgálhat, hogy a reform dolgát csak január vége felé veszik ujból elő és hogy fél órával megröviditik a tőzsdeidőt is. A szombati forgalom értesülésünk szerint – nem lesz visszaállitva nálunk sem, miután már Bécs is ilyen értelemben határozott.


Ujitások a tőzsdei forgalomban

A kávéházi tőzsdei forgalom igen csekély forgalom mellett lanyhuló irányzatot mutatott, ami persze nem jelenti azt, hogy hétfőn egy ellenkező meglepetésben ne részesüljön a tőzsde közönsége. A kedvező osztalékhirek, a tőkeemelések, a helyreállott rend és nyugalom mind megnyugtató jelenségek arra nézve, hogy – erőszakos betöréstől eltekintve – nem lehet váratlan és kellemetlen árfolyam kialakulásban része a piacnak.

Mindenesetre az is előnyös hatással lesz, hogy megrövidül a tőzsdei idő. Január 2-ától, szerdától kezdve 1/2 12-kor kezdődik a forgalom és 1/2 1 óráig tart, ami az eddigi rend félórával való megröviditését jelenti. A forgalom ma kétségkivül szükebb arányu és igy mindenképpen indokolt is az uj tőzsdei rend.

Nagyfontosságu a tőzsdetanácsnak az a legutóbb hozott határozata, amely szerint uj részvények bevezetését megengedik. Ennek folytán egyelőre a prakfalvai acélgyár, a Slavonia, a Magyar fakereskedelmi rt., a Községfejlesztési rt. és a Fővárosi sörfőző rt. részvényeit fogják kotirozni.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Tőzsdei ügyletek
Szabóné Fricska Anna

A tőzsdei spekuláció a határidős ügyletekhez kötődik, mert a fizetés és a szállítás egyaránt a szerződésben kikötött későbbi időpontban történik meg.

Így a szerződéskötés idején és a teljesítés időpontjában az árak között eltérés alakul ki, amely jelentős is lehet. A spekuláció egyik formája, a hausse az áremelkedést kívánja kihasználni, másik formája a baisse, ilyenkor az árcsökkenésre játszanak.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98