Erzberger centrumpárti német politikus a keleti frontra látogatott. A front új vezérkari főnöke, Hoffmann, nem hitt abban, hogy a háború megnyerhető. Ebben a szellemben tájékoztatta a német politikust.

A kompromisszumos béke hívéül szegődött Erzberger hazatérve Berlinben támadást indított a kancellár ellen, mert a béke akadályát látta benne. Erzberger mellé állt Ludendorff és Hindenburg is, de egészen más indítékból: ők túl puhának tartották a német miniszterelnököt.

A minden oldalról támadott Bethmann-Hollweg kancellár júniusban lemondott. Helyére egy jelentéktelen politikus, Michelis került. Ezzel Németországban a politikai vezetés végképp a katonai vezetés alá rendelődött.

(Michelis korábban közellátási miniszter volt, talán jó bürokrata, de a háborús kancellár szerepére teljesen alkalmatlan). A katonák mellett/mögött mindinkább légüres térbe kerülő birodalmi gyűlés határozatot hozott az annexió és hadisarc nélküli békéről. Ez azonban senkit semmiről nem győzött meg.