Dtum
Login with Facebookk
1917 | Június

Tanácskozás a gazdasági átmenetről

Az uj városháza közgyűlési termének zsufolt padsorai előtt folytatta a német-osztrák-magyar gazdasági szövetség vasárnap délelőtt tanácskozását. Az elnöki tisztséget báró Madarassy-Beck Gyula töltötte be. Az első előadó dr. Hertz Frigyes (Bécs) volt, aki kifejtette, hogy az átmeneti idő tartama nem állapitható meg, mert hiszen tévedtünk a háboru tartamára vonatkozólag is.

A törvényhozási rendelkezések előtt szükséges az átmeneti korszak gazdasági részének közös egyetértés alapján való elintézése. Meggyőződése szerint az országok népei nem akarják, miszerint az átmeneti állapot tovább tartson, mint az feltétlenül szükséges. Beszédét azzal fejezte be, hogy a népek megint meg fogják tanulni, hogy egymásra vannak utalva. 

Utána dr. Fellner Frigyes igazgató, egyetemi tanár a valutának rendezéséről, értékpapirjainknak külföldön való elhelyezéséről, a nemzetközi kereskedelmi összeköttetésről tartott nagyérdekű előadást. 

Dr. Ruzicska Ernő (Bécs) törvénytervezetet nyújt be egy uj vagyonadó ügyében a hadiköltségek tehermentesitésére. 

Vasárnap este a főváros a Hungária-szálloda különtermében a vendégek tiszteletére fogadóestét rendezett, ahol Bárczy István polgármester az egész tanács élén a vendégeket fogadta.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98