Dtum
Login with Facebookk
1917 | Június

Magyarország 1917. évi ifjúsági hadibajnokságai

Az MTK 8, MTE 2, MAC 1 bajnokságot nyert.
Június 7-én, úrnapján rendezte a MASz ifjúsági bajnoki versenyét. A Margitszigeten mintegy 250 főnyi közönség jelent meg, hogy a fiatalok nemes vetélkedésének tanúja legyen. Az elért eredmények közül kiemelkedik a magasugrás, 400 m. síkfutás és a gerelyvetés eredménye, a tavalyihoz viszonyítva javulás mutatkozik a rúdugrásban is, míg a többi eredmény a diszkoszvetést kivéve, a múlt évi bajnoki eredmények mögött maradt.

Eredményesebben szerepeltek az MTK atlétái. Ez az egyesület nyolc bajnokságot nyert a tizenegyből. Mindenesetre az egyesület tervszerű munkáját dicséri az elért szép eredmény. Leggyengébben az FTC atlétái szerepeltek, akik még csak egyetlen helyezést sem tudtak biztosítani maguknak.

A versenyt a MASz rendező gárdája a tőle már megszokott rendben bonyolította le. Egyetlen kirívó szépséghibája a 100 méteres bajnokság startja volt, hol az indító (Hoffer István) elnézéséből az MTK két sprinterét ki engedte ugrani, a mi a verseny realitásából sokat levont. A zsűri és az indító között az indítás realitása felett támadt nézeteltérés következtében a további futószámokban Seidl József indított.

A bajnokság részletes eredménye:
100 m. síkfutás. Bajnok: Szilágyi László (MTK) 12 mp. 2. Magyar József (MTK) 3. Vértes Jenő (MTE) 1  m. nyerve. centiméterekkel harmadik. Indultak még: Hollós László (MAC), Elbert Aladár, Szabados Jenő (FTC). Szilágyi és Magyar lövés előtt indultak, Vértes és Hollós csak Magyart tudják centiméterekre megközelíteni, míg Szilágyi az indulásnál nyert jogosulatlan előnnyel győzött. Ellenszél.

Magasugrás.
Bajnok: Almásy Géza (MAC) 170 cm. 2. Püspöky Tibor (MAC) 160 cm. 3. Gárdos Lóránt (MTK) 160 cm. Indultak még: Imre Andor (MTK) 155 cm., Székely István (MTK) 140 cm. Almássy a 172 cm-ig javítás nélkül ugrott. Püspöky teljesen indiszponáltan versenyzett.

Súlydobás. Bajnok: Diószegi Jenő (MTE) 9.93 m. 2. Szász László (MTK) 9.86 m. 3. Püspöky Tibor (MAC) 7.55 m. 3 induló. Diószegi a katonai szolgálatot teljesítő Szásszal szemben kevéssel, de biztosan nyerte meg a versenyt.

400 m. síkfutás. Bajnok: Magyar József (MTK) 56 mp. 2. Földes Sándor (BEAC). 3. Steiner Béla (MTE). 6 m. nyerve, 25 m. harmadik. 200 méterig Steiner vezet, ott Magyar, majd Földes könnyen elhúz mellette. Földes a célegyenesben felnyomul, de csak hátrányát tudja redukálni.

Távolugrás. Bajnok: Salgó Imre (MTK) 5.84 cm. 2. Kertész István (OTE) 5.76 cm. 3. Püspöky Tibor (MAC) 5.71 cm. Indultak még: Gárdos Loránt (MTK) 5.37 m., Imre Andor 5.26 m. Koltai György (MTK) 4.93 m. Salgó csak a harmadik ugrásával jut a döntőbe és ötödik ugrásával nyeri a versenyt. Az eredményt az erős ellenszél károsan befolyásolta.

800 m. síkfutás.
1. Harmat László (MTK) 2 p. 14.5 mp. 2. Steiner Béla (MTE) 3. Kaiser Gyula (MTE) 1 méterrel nyerve, 25 méterrel harmadik. Indultak még: Deutsch László (MTE) Egri Sándor (FTC) Koncid Dezső (MAC) Földes Sándor (BEAC) Kezdetben Deutsch, majd Steiner vezet Kaiser előtt, 200 m-rel a cél előtt Steiner és a felzárkózott Harmat finisbe fog, a fordulóban még Steiner vezet, de a célegyenesben Harmat befogja és küzdelem után győz.

Diszkoszvetés. Bajnok: Szász László (MTK) 30.92 m. 2. Diószegi Jenő (MTE) 29.96 cm. 3. Illésházy Vilmos (MTE) Indult még: Szilágyi György (MAC) 24.50 m. Szász a versenyt biztosan nyeri a bizonytalanul dobó Diószegivel szemben.

200 m. síkfutás. 1. előfutam. 1. Püspöky Tibor (MAC) 28 mp. 2. Magyar József (MTK) Indult még: Komáromi Béla (FTC). 2. előfutam. 1. Hollós László (MAC) 26.8 mp. 2. Szilágyi László (MTK) Indult még: Vértes Jenő (MTE) Döntő futam. Bajnok: Szilágyi László (MTK) 2. Hollós László (MAC) 3. Magyar József (MTK) Idő 25.4 mp. 2 m. könnyen nyerve, 2 m. harmadik. Indult még: Püspöky Tibor (MAC) Szilágyi végig vezetve nyert.

Gerelyvetés.
Bajnok: Szász László (MTK) 40.92 m. 2. Molnár János (MTK) 29.55 m. 3. Igyártó János (MTE) 28.80 m. Indult még: Illésházy Vilmos (MTE) 25.49 m. Szászt kivéve a többi induló még kezdő nívón állott.

Rúdugrás.
Bajnok: Szerdahelyi László (MTK) 2.90 m. 2. Pechacsek Sándor (OTE) 2.80 m. 3. Szilágyi György (MAC) 2.60 m. Szerdahelyi a 270 cm-től javítással viszi a magasságokat, a 300 centimétert már nem tudta ugrani. A tréning nélkül indult Pechacseken, a ki katona, 2.70-nél már látszott a tréninghiány.

1500 m. síkfutás. Bajnok: Kaiser Gyula (MTE) 4 p. 45.4 mp. 2. Vajai Antal (MTE) 3. Harmat László (MTK). 15 m. nyerve. 20 m. harmadik. Indultak még: Varga Pál (MTE), Krammer Lajos (MTE), Egri Sándor (FTC) Zirner Tivadar (FTC), Kuthy Vilmos (MAC), Molnár János (MTK). Kaiser a táv legnagyobb részén vezetve biztosan győz.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Püspöky Tibor magasugrása Kaiser Gyula 1500m győztese 1500m startja Szerdahelyi László a rúdugrás győztese Magyar József a célban Salgó Géza távolugrása
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98